Elindult az SFF Vektor honlapja

Az olvasás és a könyvek köré szerveződő moly.hu közösségi oldal 2008 óta létezik, ahol a hasonló érdeklődésű tagok rendszeresen ajánlanak egymásnak könyveket, beszélgetnek, vitatkoznak a művek érdemeiről és gyengeségeiről – így a moly.hu fantasztikus regények iránt érdeklődő tagjaiból az elmúlt években komoly, nem csak virtuálisan létező közösség alakult ki.

Hiába azonban az aktív felhasználói bázis, a mai könyvpiaci áradatban közel sem egyszerű feladat megtalálni azokat a köteteket, amiket valóban az adott év legjobbjainak tekinthetünk, és amik bátran ajánlhatóak azoknak, akik kíváncsiak egy jó fantasztikus regényre. 2016 elején molyok egy kisebb csoportja elhatározta, hogy összeállít egy olyan listát, ami megoldás lehet erre a problémára – ebből lett az SFF Vektor (bővebben itt olvashatsz rólunk).

Amióta 2016-ban elindultunk, azóta folyamatosan igyekszünk fejleszteni a kezdeményezést és láthatóbbá tenni a tevékenységünket – fogadjátok sok szeretettel ennek következő lépését, az sffvektor.hu honlapot.

A jövőben itt is szeretnénk megosztani a tevékenységünk részleteit, bemutatni, hogy mit és hogyan csinálunk. Itt adunk majd hírt a jelöltlistánkkal kapcsolatos változásokról, de találkozhattok könyvismertetőkkel és -bemutatókkal, science fiction és fantasy ajánlókkal is. Ahhoz ugyanis, hogy minden évben kiválasszuk a szerintünk kiemelésre érdemes regényeket, szükség van arra, hogy folyamatosan monitorozzuk az új megjelenéseket és listát készítsünk a releváns kiadványokról – a kiválasztási folyamatainkról bővebben itt olvashatsz.

Aki szeretne megismerkedni az elmúlt évek jelöltjeivel, illetve ajánlólistáival, az a fenti menüben évek szerint rendezve tudja megtalálni a megfelelő menüpontot. További információkat rólunk “Az SFF Vektorról” részben találhattok.

Aki a jövőben is hírt szeretne kapni tevékenységünkről, annak lelkesen ajánljuk RSS csatornánkat, illetve Facebook-oldalunkat.

Bármi kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal akár itt egy hozzászólásban, akár az sfflista(@)gmail(.)com email-címen.

Új bejelentés – Peter F. Hamilton: Mulandó Üresség

A Delta Vision kiadó ősszel tervezi kiadni Peter F. Hamilton Üresség-trilógiájának második kötetét, a Mulandó Ürességet.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Varga Csaba Béla
Puhatáblás
776 oldal
ISBN 9789633953020

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Óriási zűrzavar támad a Nagy-Nemzetközösségben, mert küszöbön áll az Eleven Álom mozgalom vallásos Zarándoklata a titokzatos Ürességbe. Ráadásul nem csak egy ellenséges flotta közeledik, hogy kiirtsa az emberiséget, de a homályban könyörtelen polgárháború robbant ki, melynek tétje, hogy milyen úton fejlődik tovább az emberi faj.

Az egyre kétségbeesettebbé váló politikai frakciókkal csupán Paula Myo, a tántoríthatatlanul céltudatos nyomozó száll szembe. Kénytelen összecsapni egykori, de még ma is halálos ellenségeivel, gyanúsan viselkedő munkatársaival, miközben rádöbben arra, hogy kezd kifutni az időből.

Közben pedig valahol Colwyn Cityben rejtőzködve egy fiatal nő, Araminta rádöbben arra, hogy ő a Második Álmodó. Menekülnie kell, mert ettől kezdve szinte mindenki az ő fejére pályázik.

Mindezekért a fejleményekért, Edeard, a híres Vízenjáró a felelős. Az Eleven Álom messiása valamikor nagyon régen az Ürességben élt. Sok milliárd ember merít erőt az álmaiból, életútjából és abból, ahogy harcba szállt a korrupció, az igazságtalanság és az erőszak ellen. Edeard lenyűgöző, gyönyörű történte hozta mozgásba az Eleven Álom Zarándoklatát. Miközben a fiatalember számára kézzelfogható közelségbe kerül a teljes győzelem, végre fény derül az Üresség valódi természetére is.

Új bejelentés – Sigrídur Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Augusztus végén érkezik a Cser Kiadó gondozásában az izlandi Sigrídur Hagalín Björnsdóttir A sziget című regénye. A könyv a fülszövege alapján a science fiction zsánerbe is illeszkedhet, ezért az SFF Vektor zsűrije megvizsgálja, hogy felkerüljön-e a 2019-es sci-fi megjelenések jelöltlistájára.


Cser Kiadó
Fordította: Patat Bence
Keménytáblás
248 oldal
ISBN: 9789632785820

Adatlapja a Molyon

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?
Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.
A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték.

Besorolva – Jodi Taylor: Ösvény az időben

Jodi Taylor könyve egy sorozat, a St. Mary-krónikák negyedik része, és a korábbi kötetek még szerepeltek a sci-fi jelöltlistáinkon. Bizonyos motívumok megjelenése miatt már a harmadik résznél is úgy éreztük, zsánerhatáron mozog ez a tétel, ami az idei, negyedik kötettel bizonyosságot nyert: ezúttal négy zsűritag vizsgálta meg a regényt, és egybehangzó véleményük alapján se sci-fiként, se fantasyként nem állítható jelöltlistára, leginkább misztikus kalandregénynek tudjuk besorolni.

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a kiadó honlapján

Új megjelenés – Ian McDonald: Luna – Ordashold

Augusztus 12-én megjelent a Gabo SFF kiadói sorozat legújabb kötete, Ian McDonald Luna-trilógiájának második része.


Gabo Kiadó
Fordította: Tamás Gábor
Puhatáblás
432 oldal
ISBN: 9789634068433

Adatlapja a Molyon

Adatlapja a Goodreads-en

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A Corta Hélio, a Holdat uraló öt családi vállalat egyike elbukott, vagyonát ellenségei osztották fel egymás között, túlélői szétszóródtak a világban. Tizennyolc hónappal a tragédia után az életben maradt Corta gyerekek közül Lucasinho és Luna az Aszamóa család védelme alatt áll, míg Robson lényegében túsz a Mackenzie-k kezében. Az örökös, Lucas Corta pedig eltűnt a Hold színéről.
Lucas azonban nem halt meg, és nem hagyott fel a játszmával: még a halál sem akadályozhatja meg abban, hogy újra felépítse családi vállalatukat. A Corta Héliónak ugyanakkor szövetségesekre van szüksége, ezért Lucas mindent egy lapra tesz fel, és életveszélyes útra indul – a Földre, ahová holdi ember még soha nem tette be a lábát.
Az ingatag holdi birodalomban pedig tetőpontjára ér a családok politikai ármánykodása, és kirobban a nyílt háború.

Új bejelentés – Marko Kloos: Renegátok

Szeptember 17-én érkezik Marko Kloos Frontvonalak című, military sci-fi sorozatának negyedik kötete, a Renegátok.


Agave Könyvek
Fordította: Farkas István
Puhatáblás
ISBN 9789634196372 

Adatlapja a Molyon

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​Föld elleni csatában az emberiség győzedelmeskedett a nyurgák maghajójának elpusztításával, de a Mars továbbra is az idegen lények megszállása alatt áll, ráadásul az ott rekedtek oxigén- és élelemkészlete kritikus szinten van. A hadsereg kétségbeesetten építi az újabb csatahajókat és bolygóközi védelmi rendszereket a megsemmisültek helyére, de a rendelkezésre álló nyersanyagok végesek. Andrew Grayson napjai kiképzéssel telnek: fiatal önkéntesekből próbál mihamarabb harcra kész katonákat faragni – a véres csatákból magával hordozott emlékeit pedig alkohol és gyógyszerek segítségével igyekszik kiégetni a fejéből.

Eközben a Nemzetközösség és a sinoruszok két lehetőség közül választhatnak: vagy megindulnak a Mars felé azzal, amijük van, vagy a renegátok nyomába erednek, akik a földi invázió előtt nem sokkal elmenekültek, és magukkal vittek számos felbecsülhetetlen értékű hadihajót, melyek visszaszerzésével az emberiség a saját javára fordíthatná a készülő marsi ütközet kimenetelét. Egy kisebb csapat, többek közt Graysonnal és feleségével, a deszantgép-pilóta Halley-vel az élen felderítő küldetésre indul egy idegen naprendszer távoli holdjára, hogy feltérképezzék a renegátok védvonalait. Útjuk nem csak váratlan fordulatokban és veszélyekben lesz gazdag, de nagyban befolyásolhatja az emberiség jövőjét is.

Új bejelentés – Margaret Atwood: Testamentumok

Október elején jelenik meg a Jelenkor Kiadónál A szolgálólány meséje folytatása, a Testamentumok.


Jelenkor Kiadó
Fordította: Csonka Ágnes
Keménytáblás
ISBN: 9789636769987

Adatlapja a Molyon

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal.  A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”

“Kedves Olvasók! Ehhez a könyvhöz minden kérdésetek ihletet adott, amit Gileadról és annak működéséről hozzám intéztetek. na jó, majdnem mind. És írásra ösztönzött a világ, amelyben élünk.”
– Margaret Atwood

Új bejelentés – Cixin Liu: A halál vége

Az Európa Könyvkiadó bejelentette Cixin Liu Háromtest-trilógiájának utolsó kötetét, A halál végét. Várható megjelenés 2019. szeptember.


Európa Könyvkiadó
Fordította: Dranka Anita
Puhatáblás
808 oldal
ISBN 9789635040384

Adatlapja a Molyon

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.”

Új megjelenés – Drew Williams: Gazdátlan csillagok

Július 16-án megjelent Drew Williams Gazdátlan csillagok című sci-fi regénye, a szerző The Universe After c. sorozatának nyitókötete.


Agave Könyvek
Fordította: Kiskádár Tamás
448 oldal
Puhatáblás
ISBN 9789634196358


Adatlapja a Molyon

Adatlapja a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Száz ​évvel ezelőtt egy Impulzusnak elnevezett, rejtélyes energiahullám áradt szét az univerzumban, ami a legtöbb modern technológiát megsemmisítette. Bár egyes naprendszerek érintetlenek maradtak, a többségükben eluralkodott a káosz.

Egy szuperkatonákból álló titkos csoport már hosszú ideje azon dolgozik, hogy visszaállítsa a rendet. Az egyik legeredményesebb tagjuk egy Kamali nevű zsoldos. Ő bolygóról bolygóra utazva keres és menekít ki természetfeletti képességekkel rendelkező fiatalokat, akik az energiahullám mementójaként születtek másmilyennek. A titkos csoport abban bízik, hogy ezek az emberek képesek lesznek megfejteni az energiahullám titkát, visszafordítani a károkat, és elérni, hogy a jelenség soha többé ne ismétlődhessen meg.

Kamali útja nem veszélytelen, ráadásul nem ő az egyetlen, aki ezeket az embereket keresi. Amikor a feszülő ellentétekkel, ősi technológiák maradványaival és titkos veszélyekkel teli galaxisokban vándorolva az egyik bevetése balul sül el, hirtelen egy intergalaktikus háború kellős közepében találja magát egy olyan erővel szemben, amit nem sújtott az Impulzus hatása, és ami az ismert világok felett akar uralkodni. Lehetetlen küldetés veszi kezdetét: Kamali egy telekinetikus képességekkel rendelkező lány és egy MI prédikátor kíséretében útnak indul, hogy megmentse a világot.

Drew Williams bemutatkozó regénye galaxisokon átívelő történet háborúról, árulásról és örök barátságok létrejöttéről, melyben egy maréknyi ember elszántan küzd egy szebb jövőért, akár az életük árán is. A Gazdátlan csillagok a klasszikus űroperák előtt tiszteleg – az adrenalintól fűtött akciójelenetei, pimasz humora és szerethető karakterei sokáig az olvasóval maradnak.

Megjelent a 2018-as fantasy ajánló

Olvasunk, beszélgetünk, olvasunk, vitatkozunk, olvasunk, kategorizálunk, olvasunk, lelkesedünk: minden év más kihívások elé állít minket, de mindig örömmel vetjük bele magunkat a feladatainkba, hiszen előbb-utóbb mindig elérkezik az a pillanat, amiért egész évben dolgoztunk.

Fogadjátok tehát idén is, immár negyedik alkalommal az SFF Vektor 2018-as fantasyajánlóját.

A lista ezen a linken érhető el.