Ez az ajánló tartalmazza azokat a könyveket, amiket a zsűri a legjobbnak talált a 2015-ös sci-fi jelöltlistából.
Margaret Atwood: Az özönvíz éve
Európa Könyvkiadó, fordította Varga Zsuzsanna és Horváth Viktor
„A Természetnek talán csak annyi esze van, mint egy zsák krumplinak, szokta mondani Zeb, de nálunk még mindig okosabb.”
Margaret Atwood a Guvat és Gazellával sokakat elvarázsolt: különös közeljövője, ahol a génmódosítás, a vállalati világ és a terrorizmus kéz a kézben jár, egyszerre sötét és sziporkázóan érdekes. Az özönvíz éve (a MaddAddam-trilógiájának második része) nem klasszikus folytatás: egy teljesen más szemszögből meséli el az emberiség bukásának történetét. Az apokalipszis előestéjén megismerjük Isten Kertészeit, akik már-már őrültnek ható öko-tudatosságukkal éles ellenpontját képezik az őket körülvevő világnak. Ahogyan a borítón is olvasható: Atwood nem próféciát írt, de ijesztően fenyegető lehetőségeket vázolt fel fajunk számára, és ez, ahogyan az első rész, sok olvasó elevenébe talált.
Egyike azoknak a könyveknek, amik nem pusztán tetszettek, meghatottak vagy a sci-fi műfajhoz illő szomorúságot és dühöt hagyták hátra, de elérték, hogy a tényért is hálás legyek, hogy valahol ovi/általános környékén rákapattak a betűsorok dekódolására, és ettől a legszebb és legrémítőbb világokban találom magam.
Bíró_Júlia értékelése a Molyon
John Brunner: Zanzibár
Metropolis Media, fordította F. Nagy Piroska
„Hiszek a logikában, az ok-okozat összefüggésében és a tudományban, az ő egyszülött fiában, a törvényünkben, amely fogantatott a régi görögöktől, növekedett Isaac Newton alatt, szenvedett Albert Einstein alatt…”
Üdvözlünk 2010-ben, ahogyan azt 1968-ban elképzelték, és ami még ma is kényelmetlenül aktuális. John Brunner klasszikusának megjelentetésével nagy adósságát rótta le a hazai könyvkiadás, hiszen ez a mű akár olyan szerzők ihletőjének is tekinthető, mint David Brin vagy Kim Stanley Robinson. Ez a XXI. század, ahol a túlnépesedés embertelen társadalmat, globális frusztrációt és állandó félelmet szül, sokban hasonlít a mi jelenünkre, még akkor is, ha egy-két ötlete nem valósult meg, vagy egyeseknek túlhaladottnak tűnhet. Brunner sem jósolta meg az internetet – de nagyon sok mást igen. Nem könnyű olvasmány, de aki átrágja magát rajta, egy érdekes élménnyel lesz gazdagabb.
De mit van mit tenni, ez a könyv akkor is must read, és kész. Főleg azért, mert már majdnem 50 éves, és ezt sok szempontból nemigen venni észre rajta.
pat értékelése a Molyon
Jack Campbell: Rendíthetetlen
GABO Könyvkiadó, fordította Tamás Gábor
“Nem csoda, hogy elfelejtettek tisztelegni. Nem csoda, hogy elfelejtették, hogyan is kell vezetni egy flottát. Nem hivatásosak. Egyik sem az. Nem hivatásos katonák, akiknek a kezében ott van a bajtársaik élete és a Szövetség sorsa is. Ebben az egész flottában nem maradt egyetlen kiképzett hivatásos se rajtam kívül?
Mi történt azokkal a hajókkal, azokkal az emberekkel, akiket ismertem? Talán mind csatában vesztek oda, amíg aludtam?”
Black Jack Geary jött, látott, és mindannyiunkat meggyőzött, hogy a Rendíthetetlen egy piszok izgalmas military sci-fi. Ez nem Scalzi-féle háborús történet, ahol a gyalogságot követhetjük végig egy-egy bevetésen: itt az izgalom a fizika törvényeit is figyelembe veszi, amikor az egymásnak feszülő harci flották kénytelenek akár több perccel korábbi információkra hagyatkozni a fénysebesség korlátai miatt, és ahol egy flottakapitánynak nemcsak az üldözőivel, de a saját flottájának parancsnokaival szemben is fel kell vennie a kesztyűt. Campbell katonai múltja még nem lenne garancia a remek szórakozásra, de a szerethető főhős és a realisztikus űrcsaták még a kétkedőket is meggyőzték. Nagyon várjuk a folytatást!
Talán a Tűz lobban a mélyben halálosan szórakoztató, fénysebességű ütközete óta nem élveztem ennyire űrcsatát (a realitásra törekvés nagyon tetszett), a parancsnoki nézőpontért pedig egyértelműen jár a plusz pont (hiába, gyengém a monumentális, grandiózus látkép).
Dominik_Blasir értékelése a Molyon
Cory Doctorow: Homeland
Metropolis Media, fordította Oszlánszky Zsolt
„Attól, hogy részt vettem az Égetett Emberen, a modern világ egyik legtöbbet fényképezett lakójává váltam – ugyanakkor az egyik legarctalanabbjává is.”
Cory Doctorow könyvei amennyire népszerűek, annyira mostohán kezeltek idehaza. Pedig az információs technológiáról szóló előzményével, a Kis Testvérrel együtt ez a könyv is aktuális kérdéseket feszeget. Hiába az eufemizmussal élve is problémás fordítás és a szöveggondozás hiánya (elég rákeresni @Smallville értékelésére és minden világos lesz), a Homeland okosan beszél arról, milyen társadalmi változásokat okozhatnak az információs forradalom vívmányai és az emberek megváltozott világlátása. Mindent összevetve azt mondanánk: megérdemelten van helye a listánkon, de aki teheti, mindenképpen angolul olvassa el a regényt!
Ha szereted a valósághű hackeres történeteket, akkor ezt a könyvet neked találták ki. Ha viszont nem a kedvenced, akkor itt a lehetőség, hogy azzá váljon 🙂
WerWolf értékelése a Molyon
Dmitry Glukhovsky: Metró 2035
Európa Könyvkiadó, fordította Goretity József
„Már rég nem volt fontos, ki kezdte a háborút. Nem volt fontos, mivel kezdődött. Meg miért. A történelem kedvéért? A történelmet a győztesek írják, itt pedig nem volt, aki írjon, és hamarosan nem lesz olyan sem, aki olvas.”
Felmerül a kérdés: ha kizártuk a franchise regényeket, akkor mit keres itt a Metro 2035? A válasz egyszerű: Glukhovsky regénye mint a világ alkotójának műve, lényegében saját történetének a folytatása, aminek nem sok köze van a belőle készült játékhoz, vagy a más szerzők által írt kötetekhez, mert hát ez sokkal inkább egy korrajz, a szerző elképzelése a világunkról, amihez a posztapokaliptikus Moszkva föld alatti világát használja háttérnek. Nyomasztó világ az övé, a mélyben minden szürke és kilátástalan, itt nem teremnek hősök, ellenben minden sarkon veszély les ránk. Ahogy @Ákos_Tóth megfogalmazza, „ez az a súly, ami kiemeli az eredeti trilógiát a többi könyv közül”. Aki hamisítatlan, sötét posztapokalipszisre vágyik, annak Glukhovsky trilógiája remek szórakozást nyújt.
Érdekes volt bepillantani abba, hogy miként is változtak az ismerős területek. Ha lehet ezt mondani egy eleve poszt-apokaliptikus helyre, akkor minden csak rosszabb lett.
Razor értékelése a Molyon
Brandon Hackett (Markovics Botond): Az időutazás tegnapja
Agave Könyvek
„– Lehetetlen vállalkozás – mondta Einstein, amikor ezt néhány hónapja megfogalmaztuk, aztán ráharapott a pipája szárára, és csak annyit tett hozzá: – Csináljuk!”
Ahogy ebből az idézetből is látszik, Magyarország egyik legnépszerűbb sci-fi szerzője, Brandon Hackett, folytatva Az időutazás napját, szellemes, ötletes science fiction regényt hozott össze, ahol, kihasználva az időutazás minden lehetséges előnyét, összeereszti többek között a XX. század legnagyobb elméit. De nem csak ezért lesz szerethető a regény: izgalmas cselekmény, érdekes mellékalakok, kedvelhető főhősök jellemzik, a végjátékban pedig megkapjuk a hőn áhított, grandiózusságában fantasztikus megoldást, ami minden igazi sci-fi rajongónak megdobogtatja a szívét.
Ha őszinte akarnék lenni, akkor most visszamenőleg levennék egy csillagot az első rész értékeléséből, hogy látszódjon, mennyivel jobb a második rész. De az nem lenne tisztességes, mert az is nagyon jó.
Nuwiel értékelése a Molyon
Emmi Itäranta: A teamesternő könyve
Metropolis Media, fordította Varjasi Csilla
„Azt gondolom, hogy a felszínen meg lehet változtatni a dolgokat úgy, hogy közben érintetlenül megőrizzük a lényegüket, mint ahogy meg lehet őrizni érintetlenül a felszínt, s közben tönkretesszük a lényeget.”
„Emmi Itäranta olyan magától értetődő finomsággal ír nehéz kérdésekről, hogy szinte el is felejti az ember, itt tényleg életről és halálról van szó” – írja @Dominik_Blasir, és valóban, ez a könyv olyan, mint a víz: lassan csordogál, de előbb-utóbb mindenhová beszivárog, minden kis rést megtalál, így jut el mindenkihez. A vízhiánnyal küszködő jövőben nemcsak az a kérdés, hogy ki marad életben, hanem az is, hogy Noria, a fiatal főszereplő mit kezd a rá bízott titokkal. Segít a faluja lakóin, ezzel kockáztatva egy generációkon átívelő hagyományt, vagy megőrzi a titkot, remélve, hogy a jövő számára menti át az értékes vizet? Lírai történet ez, ami Atwood regényénél sokkal visszafogottabban figyelmezteti az olvasót, hogy vigyázzon, mert az őt körülvevő világ bármelyik pillanatban eltűnhet, akár a víz, amit egy szempillantás alatt magába szív a homok.
Ha valaki egy tökéletesen felépített világot vár, vagy sodró lendületű, akciódús cselekményt, annak nem ez lesz a kedvenc könyve. Ellenben ha egy nagyon szépen megírt, néhol meditatív történetet szeretne, ahol a cél nem szentesíti az eszközt még egy embertelen világban sem, ahol a hagyományos értékeknek még van jelentése, akkor talán nem bánja meg, hogy a kezébe vette.
marschlako értékelése a Molyon
Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Föld
Delta Vision Kiadó, fordította Sziklai István)
„Tizenöt éve az emberiségnek egyetlen világa volt, és néhány másikról álmodozott, a Naprendszer világairól, amely mind sivár és ahova rettentően drága eljutni. Most pedig több világhoz van kulcsunk, mint amennyit meg tudnánk számolni! És még alig fedeztük fel a legközelebbieket is. És most itt az esélyünk, hogy mindezt megtegyük.”
Te mit tennél, ha egy házilag barkácsolt kis szerkezettel – és egy krumplival – végtelen számú, érintetlen Földre juthatnál el? Nekivágnál?
Terry Pratchett Stephen Baxterrel karöltve nekivágott, és egy ötkötetes sorozatban mesélte el a Hosszú Föld történetét. Igazi régi vágású sci-firől van szó, ahol egy ötlet – a párhuzamos univerzumok – minden aspektusát, az emberekre gyakorolt minden hatását igyekeznek körüljárni az írók. Ráadásul nemcsak keményfejű SF-es szemléletet (ugye, kedves Mr. Baxter?), hanem itt-ott elcsepegtetett kis sziporkákat is találunk (köszönjük, Sir Pratchett!). Így aztán nem volt kérdés, hogy a listánkon a helye. Ez a történet inkább olyan, mint egy felfedezőút: lassú, számtalan érdekes látnivalóval, viszont csak kevés valódi izgalommal. De mi pont ezért szeretjük.
Az utazás során egy olyan összetett tablóképet kapunk, melyen megfigyelhető a pionír-korszak, a különböző világok különböző evolúciója, az Átlépés Napjának társadalmi és gazdasági hatásai, stb. Ha a Pandóra csillagára azt mondhatjuk, hogy intelligens űropera, akkor A Hosszú Föld tökéletes példája az intelligens sci-finek.
Dubovszki_Martin értékelése a Molyon
Kim Stanley Robinson: Aurora
Agave Könyvek, fordította Farkas Veronika
„Lehet, hogy az érzések komplex algoritmusú kimenetek. Vagy szuperpozíciók azelőtt, hogy a hullámfunkciójuk összeomlana. Vagy különböző érzékszervek egyeztette adatok. Vagy egy teljesen szomatikus válaszból állnak, egy olyan izgalmi állapotból, amely a múlt egyfajta összegzése. Ki tudja. Senki nem tudja.”
Kim Stanley Robinsont olvasni nem mindennapi élmény. A 2312-vel már bebizonyította, hogy ha tudományos alapossággal megírt sci-firől van szó, ő abban otthonosan mozog – még akkor is, ha ez az olvasó történet iránti elvárásainak kárára megy. Az Aurora egy generációs csillaghajó útját meséli el, és mint ilyen, komplex és sokrétű, igazi útmutató, ha az ember egyszer kilépne a csilagok közé. És mi jellemezhetné jobban Robinsonnak a sci-fi iránti szeretetét, mint hogy a legkomplexebb karakter a regényben maga az űrhajó, aki egyszersmind az egyik legszerethetőbb mesterséges intelligencia az utóbbi évekből. Nehéz olvasmány, de aki fogékony, annak meghálálja a fáradozását.
Tulajdonképpen ezek gyönyörű elrugaszkodott tudományos és képzeletbeli víziók, és aki szereti a fantasztikumot, annak ez jelentheti a katarzist.
csartak értékelése a Molyon
Dan Simmons: Ílion
Agave Könyvek, fordította Huszár András
„Cseppet sem bánnám, ha ebben a szent minutumban feltűnne egy B-52-es az égen, és atomot dobna a görögökre meg a trójaiakra. A nyavalyás hősök elmehetnek a picsába, a fából ácsolt harci szekereikkel egyetemben.”
Dan Simmons újra megmutatta, mire képes. Aki szerette a Hyperion köteteket (és ki ne szeretné, aki olvasta őket?), az minden bizonnyal örömmel fogja belevetni magát ebbe a grandiózus sci-fi kalandba. Van itt minden, a Marson zajló trójai háborútól (amibe bizony beszálltak az istenek is) a Földön boldog tudatlanságban élő embereken át (akik az orbitális gyűrűkben élő titokzatos poszthumánok pártfogoltjai) a Jupiter holdjait benépesítő moravecekig (különféle robotok, akik hol Shakespeare-ről, hogy Proustról diskurálnak). De Simmons pimaszsága nemcsak a világépítésben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nem fél kifigurázni az Odüsszeiát, megidézni A vihart, vagy akár az utolsó pillanatban kirántani a talajt az olvasó alól. Erről a könyvről szinte csak ódákat lehet zengeni – de legalább is hexameterben verset írni.
Az Ílion egy remek játék, ahol Simmons újra az egész emberi kultúrát felhasználja eszközül, és szemmel láthatóan élvezi, hogy az olvasó néha a falat kaparja izgalmában.
Spaceman_Spiff értékelése a Molyon
SFF Vektor 