2019-ben negyvenegy olyan fantasy regény jelent meg, amelyek megfelelnek a jelölés feltételeinek. Az SFF Vektor mindegyik zsűritagja elolvasta a könyvek több, mint felét, és ennek alapján összeállították az ajánlólistát, valamint megválasztották az Év Fantasy Könyvét. (Az ajánlónkat az Év Könyvével kezdjük, majd a további könyveket a szerzők neve szerint rendezzük sorba.)
Az Év Fantasy Könyve
Moskát Anita: Irha és bőr
GABO Könyvkiadó
„A közvélemény szerint a teremtés hetedik napján Isten megpihent – a húsvéti átváltozásra pedig kipihente magát. Kiroppantotta elgémberedett gerincét, végignézett a világon, és arra gondolt: ezeket a derék állatokat elfelejtettem a képemre teremteni, micsoda igazságtalanság.”
Ha szeretnéd megismerni a kortárs fantasztikus irodalmat, Moskát Anita regényeinél kezdd. Nemcsak azok számára kötelező olvasmány minden könyve, akik úgy gondolják, hogy egy fantasybe kötelezően szükséges kard és sárkány, de azoknak is, akik kételkednek abban, hogy fantasyregényben lehet komoly, érett hanggal és magasirodalmi minőséggel találkozni.
Legújabb történetében az állatok elkezdenek emberekké változni… ami teljesen átformálja a társadalmat. Az írónő korábbi köteteiből ismerős lehet az egyéni stílus, a komplex témákra érzékeny hangvétel vagy az erős próza, ami ezúttal zavarba ejtően aktuális gondolatokkal társul. Társadalmi kérdésekről, emberségről, kirekesztésről, gyűlöletről és dühről ír: azokról a témákról, amik a mindennapjainkat jellemzik. Három főszereplőjén keresztül mélyre ás, traumákról beszél, lelki sérüléseket fed fel, hogy megmutassa, a „más”, az „idegen” mögött is egy hozzánk hasonló személyiség rejlik.
Az Irha és bőr nem mindennapi olvasmány; olyan regény, ami az olvasás után még nagyon sokáig ott fog motoszkálni a fejünkben.
Naná, hogy elolvasod. Ha szereted a fantasyt és figyeled az új megjelenéseket, ha jön szembe ajánlás róla, ha pittyegni kezd a mentális radarod Moskát Anita-regények közelében vagy ha megnézed a fülszöveget, úgysem hagyod ott. Ha elkezded, alighanem egy levegővel be is fejezed, mert nemigen találni benne olyan nyugvópontot, ahol félre lehet tenni, levegőt venni vagy visszalapogatni a felborzolódott idegszálakat.
Aztán – hogy véget ért, anélkül, hogy túl sok minden befejeződött volna – nem hagy békén.
Bíró_Júlia értékelése a Molyon
Az ajánlólista további könyvei
Robin Hobb: Az arany Bolond
Delta Vision Kiadó, fordította: Gubó Luca
„Kevés dolog olyan sérülékeny, mint az ember önérzete.”
Ha van a fantasyirodalomban olyan sorozat, ami kilencnél is több részen át képes ugyanazt a nagyon magas minőséget fenntartani, az Robin Hobbhoz kötődik. Magyarul megjelent kötetei mind ugyanabban az univerzumban játszódnak, ám a trilógiákat akár külön-külön is lehet olvasni. A Bolond kötelességgel indult harmadik ciklusban újra FitzLovag a főszereplő, de már nagyon régen maga mögött hagyta a fiatal, energikus és vakmerő énjét. Haladva a középkorúság felé, már nem kalandot, hanem veszélyt lát mindenhol – és közben minden korábbinál egyértelműbbé válik számára, hogy a legfontosabbak azok az emberek, akik körülveszik. A trilógia mindhárom része elérhető már magyarul, 2019-ben Az arany Bolond című részt olvashattunk. Ez a kötet tovább mélyíti FitzLovag jellemét, de talán még jelentősebbé válnak az emberi kapcsolatai: családja, szerelme, barátai, akikért felelősnek érzi magát és akiket szeret. A kötet végére olyan mélyen látunk be az érzelmeibe, mintha már évek óta ismernénk, és ezalatt talán túl sokat is tanulunk magunkról. Senki más nem ír olyan csodálatosan emberi fantasy-t, mint Robin Hobb.
Hobb egyike azon fantasyszerzőknek, akiket nem a marketing vagy valami aktuális trendkövetés, hanem a tehetség és a tudás emel magasan az átlag felé, és teszi számomra mindig maradandó élménnyé a könyveinek olvasását.
Az írónő mesélőkészsége és képessége engem még mindig több szinten is lenyűgöz.
vicomte értékelése a Molyon
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz
GABO Könyvkiadó
„Van, ami megfordíthatatlan. Nem azért, mert ne lehetne megpróbálni megfordítani. Hanem mert nem maradhatsz meg önmagadnak.”
Több mint 12 év telt el az Ólomerdő-trilógia első kötetének megjelenése óta, s bár vélhetően számtalan esemény nem egészen úgy alakult az Ezüstkézben, mint ahogy azt az írónő eredetileg elgondolta, de sem a sorozat ívét, sem az olvasói élményt nem csorbította ez a hosszú alkotói folyamat. A népmesei elemek és a kamasz főhősnő ellenére olyan súlyos kérdéseket feszegető, gyakorta ólomszürkévé komoruló, tragikus történetet olvashatunk, amelyben, mint a legsötétebb balladákban, mindennek ára és minden kimondott szónak súlya van. Az Ezüstkézben olyan megpróbáltatásokkal, olyan súlyos erkölcsi és morális dilemmákkal kell a szereplőknek megbirkózni, amelyek olyan kegyetlenek, hogy bárkit megtörnének. És hiába játszódik a regény a mesebeli Tündérországban, ott sem attól válik valaki hőssé, hogy bátran megküzd a világot felzabálni kész elátkozott sárkánnyal, hanem attól, hogy szembenéz azzal az összetört tükörrel, amelynek minden szilánkjában egy-egy újabb hibájának képe rajzolódik ki.
Ez a könyv gyönyörű. Nemcsak a borító és az illusztrációk, hanem a nyelvezet és a történet is. Nem siet sehová, mindenre szán időt. Öröm volt olvasni, még ha sokszor el is szomorított.
sepa értékelése a Molyon
Jenn Lyons: Királyok Veszte
Agave Könyvek, fordította: Sárpátki Ádám
„– Az igazság és a gonoszság nem egymást kizáró fogalmak.”
Jenn Lyons debütáló regényét úgyszólván képtelenség lenne röviden összefoglalni. A szó minden értelmében epikus fantasy, életnagyságúnál nagyobb karakterekkel, kidolgozott mitológiával, összetett cselekménnyel, és sajátos előadásmóddal. Főhőse egyaránt megfordul tolvajok, uralkodók, e világi istenek és misztikus szekták között, miközben egy baljóslatú prófécia elől menekül. A csavaros történetben azonban semmi és senki nem az, aminek látszik. A könyv igazi csemege lehet mindenkinek, aki szereti, ha egy könyv az elmét is alaposan megdolgoztatja.
Kezdjük ott, hogy ha valóban ez a hölgy első könyve, mint ahogy az a fülszövegben áll, akkor minden elismerésem az övé. Amit összehozott, az nálam a prémium kategóriás fantasy legtöbb bélyegét magán viseli. Izgalmas karakterek tömkelege mellé remek világépítés, csavaros történetvezetés, csattanókkal és fordulatokkal megtűzdelve humoros kitérőkkel. (…) Ne hagyjátok, hogy a hátsó belsőn mosolygó angyalarc megtévesszen! Jenn Lyons olyan fantasyval örvendeztetett meg ami minden tekintetben felér a műfaj mestereihez.
Carsus_the_odd_one értékelése a Molyon
Brian McClellan: A birodalom haragja
Fumax Kiadó, fordította: Rusznyák Csaba
„A seriff lassan eltette a pisztolyát.
– Magukkal csak a baj van, mi?
– Csak éljük az életünket, asszonyom – mondta Vlora.
– Elintézzük az ügyet egy bíró előtt – ismételte meg a seriff –, aztán ha kérhetem, szíveskedjenek valahol máshol élni az életüket. Érthető?”
A lőpormágusok már az SFF Vektor első évei óta állandó szereplői az ajánlólistának – ez talán jól mutatja, hogy mennyire sokra is tartjuk ezt a sorozatot. Ez már az ötödik regény (a második trilógia közepe), ami ebben a világban játszódik, de McClellan még mindig tud újat mutatni a mágiát szinte korlátok nélkül használó Kiváltságosokkal és a puskaporból erőt merítő lőpormágusokkal kapcsolatban. Ezúttal három klasszikus zsánert vegyít: A birodalom haragja egyszerre kémkedéssel vegyített urban fantasy, akciódús háborús regény és stílusos vadnyugati kaland. Az eredmény ezúttal is egy pergő, epikus, gyakorlatilag letehetetlenül szórakoztató fantasy.
Számomra Brian elérte a csúcsot, ha később innen még tovább emeli a tétet, lehet nem lesz érdemes mástól olvasnom. Már a Lőpormágus-trilógia esetében is érződött, hogy valami nagyon különleges van a levegőben, de ez az új trilógia két rész után jobban betalál, mint egy felügyelő jobb horga.
Kilgores értékelése a Molyon
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek
Delta Vision Kiadó, fordította: Farkas Veronika
„Ez a baj a gondolatokkal. Hogy kigondolják önmagukat, majd belepottyannak az ember fejébe abban a reményben, hogy ő is így fogja gondolni. De az ilyen gondolatokat el kell fojtani; ezek képesek lennének teljesen átvenni az irányítást a boszorkányok felett, ha hagynák. És akkor minden szétesne, és nem maradna más, csak az eszelős vihogás.”
A Korongvilág regények, bár zsánerparódia jegyeit is mutatják, mégis sokkal inkább kemény szatírák, mint könnyed, humoros regények. A Sajogi Stefánia sorozat sem amolyan „ifjú boszorkány kalandjai” jellegű matinékaland, hanem egy mélyen humánus mondanivalóval teli történet, amelyben Pratchett ismét arról a velejéig hétköznapi gonoszságról ír, amivel mindenki nap, mint nap találkozik: a közönyről, az álszentségről és az emberek semmibe vételéről. Pratchett jól látta, hogy a világ – így az általa alkotott Korongvilág is – tele van bizonytalansággal és félelemmel. Az emberek ahelyett, hogy a dolgok mélyére néznének és megpróbálnák megérteni és elfogadni azokat, inkább ragaszkodnak az előítéleteikhez, a saját vélt igazukhoz és persze a kicsinyes hatalmukhoz, amit a még náluk is bizonytalanabbak fölött gyakorolnak. Pratchett ifjabb és idősebb olvasói pedig ismét gazdagodhatnak egy történettel, ami nem csupán humoros, de olyan mondanivalója van, ami általános és örök érvényű.
Méghogy ez ifjúsági sorozat! Sokkal sötétebb, kevésbé vidám, inkább mágikusabb és hátborzongatóbb, mint a sima Korongvilág történetek. Azok az emberi és társadalmi dolgainkat figurázzák ki, emez inkább a mocskosabb oldalba enged betekintést, ahogy Sajogi Stefánia mondja is, a boszorkák az élet csúnyábbik oldalába látnak bele.
Saileach értékelése a Molyon
Terry Pratchett: Rémes regiment
Delta Vision Kiadó, fordította: Járdán Csaba
„Ezen a ponton Mari úgy döntött, hogy a vámpír eleget ismer az igazságból ahhoz, ami szükséges a továbbiakhoz. Az ellenség nem a férfiak voltak, vagy a nők, vagy a vének, de még csak a holtak sem. Az ellenség az átokverte hülyék voltak, akik minden változatban léteztek. És senkinek sem volt joga ahhoz, hogy hülye legyen.”
A Rémes regiment nem csak a Korongvilág rajongóinak ajánlott olvasmány. Mivel egyetlen másik regényhez sem kapcsolódik a sorozatból, kiváló belépő lehet Terry Pratchett érett korszakába. A háborúellenes szatíraként is olvasható, de könnyebb poénokat is bőven felvonultató történetben a Korong egy elmaradott országába látogatunk, ahol a háborúzás nemzeti sportnak számít, a seregben pedig mindenkiből férfit faragnak – legyen ez bármekkora fizikai képtelenség. Szó esik benne valláskritikáról, trollokról, egyenjogúságról, Igorokról, és arról a jelenségről, amikor egy egész országnak egyszerre megy el az esze…
Miközben az újoncok saját magukkal, egymással, honfitársaikkal és néha-napján az ellenséggel is megküzdenek, Pratchett a rá jellemző szellemességgel és alapossággal körbejár néhány megkerülhetetlen problémát. Kezdetnek – persze – helyből ott van az értelmetlen háború és a nők. De fontos szerepet kap a vallás és/vagy bármilyen eszme gondolkodás nélküli követése, saját helyünk felismerése/meglelése a világban és… a zoknik. Igen, a zoknik.
ViraMors értékelése a Molyon
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai
Delta Vision Kiadó, fordította: Vitális Szabolcs
„– Él egy hagyomány a Végeken, ha nem tévedek. Két férfi egy poros úton, pisztollyal a derekukon. Férfi a férfi ellen. Az egyik életben marad. A másik meghal. A vita elrendezve. – (…) – Poros úttal nem szolgálhatok, de hunyoroghatunk, és úgy tehetünk, mintha a fagy csípné a szemünket.”
Kevés annyira termékeny szerző jelenik meg rendszeresen hazánkban, mint Brandon Sanderson, akinek egyre teljesebb az életműve magyarul is. Az Elmúlás Pántjai a négyrészes, A törvény ötvözetével induló Wax és Wayne sorozat harmadik kötete, amely már egyáltalán nem az a fajta „melléksorozat”, aminek eredetileg indult. Sanderson ebben a regényben világformáló információkról rántja le a leplet, tovább árnyalja és mélyíti a Ködszerzet világát, miközben pont ugyanannyira szórakoztató, mint a korábbi részek. Ezúttal is van benne vonatrablós western és misztikus ereklyevadászat egyaránt a klasszikus fantasykaland mellett, ráadásul talán még sosem írt ennyire szokatlan figurákról, mint most. Sanderson-rajongók semmiképpen ne hagyják ki, a többieknek pedig ajánlott mondjuk A Végső Birodalom c. regényével kezdeni – utána úgyis el akarják olvasni az egész életművet…
Kezdetben Sanderson könnyed ujjgyakorlatként írta meg a széria első részét, de ez már a másodikkal is bőven meghaladottá vált, míg a harmadikra bátran kijelenthetjük, hogy valami nagyon nagy volumenű dolog van készülőben. (…) Régóta mondom, hogy Sanderson valami elképesztő tehetség, korunk nagy fantasy-írója, képes újat mondani az epikus fantasy-ban, illetve a fantasy-ban úgy, hogy nem megy át grimdark irányba, ami manapság szerintem éppannyira elhasznált, mint a Tolkien-i hagyomány a 80-as években.
Nevox értékelése a Molyon
Michael J. Sullivan: A rózsa és tövise
Fumax Kiadó, fordította: Matolcsy Kálmán
„A zsoldos mindig is furcsállta az őszinteségét, hiszen az orgyilkos körülbelül annyi erkölcsi érzékkel volt megáldva, mint egy bokor.”
Michael J. Sullivan hatrészes Riyria-krónikák sorozata még 2012-ben indult itthon a Trónbitorlók c. kötettel, és azóta már a második előzményregény megjelenésén is túlvagyunk. Ebben a kötetben újabb kalandokat ismerhetünk meg kedvenc tolvajpárosunk előéletéből, ráadásul bármiféle világmegmentő tét nélkül, hiszen ezekben az időkben még csak a saját megélhetésüket próbálták biztosítani. Igazi kalandregényekről beszélhetünk, remek párbeszédekkel, gyorsan haladó cselekménnyel és annyira szerethető karakterekkel, hogy még a nyolcadik kötet után sem unjuk őket. Szerencsére A Koronatoronnyal kezdődő előzménysorozat minden további nélkül érthető az eredeti kötetek olvasása nélkül is, így most nagyon könnyű becsatlakozni Royce és Hadrian kalandjaiba.
Magától értetődő, hogy még egy félekkora kaliberű szerző is megpróbálkozna az előtörténet összerendezésével. Persze nem mindenkinek sikerülne ilyen parádésan. Különösen pikáns és izgalmas, ahogy Royce és Hadrian jellemfejlődését, egymáshoz csiszolódását két-három lépéssel távolabbról követhetjük nyomon. Az pedig már csak kötelező ujjgyakorlat, hogy a hátteret színező kalandokat és a meg nem álló akciót ilyen lendülettel, ennyi élénk színnel, a feszültséget folyamatosan fenntartva vigye végig a szerző, ahogyan az A rózsa és tövisében megvalósul.
Sullivan beérett, célba ért. Felhőtlen szórakozást nyújt a lehető legegyszerűbb eszközökkel.
gesztenye63 értékelése a Molyon
Adrian Tchaikovsky: Pókfény
Fumax Kiadó, fordította: Habony Gábor
„Mindent egybevetve Penthos egyfajta mélypontra jutott: elkeserítette, hogy a szokásos megoldása – lángra lobbantani dolgokat – úgy tűnt, csak rontott mindenen.”
Bár Tchaikovsky hazánkban egyelőre elsősorban mint sci-fi író ismert és szeretett, de legalább olyan népszerű és jelentős a fantasy zsánerbeli munkássága is. Ez a könyv, amellyel nálunk fantasyíróként bemutatkozott, remek példája annak, hogy egy intelligens szerző hogyan képes a geek-faktorra és a humorra úgy ráépíteni egy teljes regényt, hogy annak komoly mondanivalója legyen.
A közismerten pókfanatikus író regénye kulcsszereplőjévé egy intelligens pókot tett meg, aki katalizátorként hat az első pillantásra tipikus D&D kalandozó csapat tagjainak tűnő többi szereplőre – egy prófécia által kiválasztott papnőre, egy felszentelt lovagra, egy pusztító erőknek parancsoló varázslóra, egy vadonjáró íjásznőre és egy vonakodó, kényszerből velük tartó tolvajra. Új társuk oldalán szereplőink egy olyan küldetésbe vágnak, amitől – természetesen – a világ sorsa függ. A könyv a látszólag sablonos felütés ellenére minden, csak nem sablonos, és a karakterek sem egészen azok, mint ahogy elsőre gondolná az olvasó. Az író pedig szarkasztikus humorral, mégis kényelmetlen éleslátással szegez számos erkölcsi és etikai kérdést a figuráinak (és nyilván az olvasónak is). E miatt bármilyen könnyen olvasható is a sztori, mégis megmutatja, hogy a világ nem fekete fehér, és e két szélsőség között pedig nem a szürke árnyalatai, hanem ezerféle szín található.
Olvasod, fogod a fejed az unalomig ismert fordulatoktól, röhögsz a paródián, majd egyszer csak összeszorul a gyomrod és nehezebben veszed a levegőt. Mert meglátod a felszín alatt a valót, elolvasod azokat a párbeszédeket, amik akár a te életedről is szólhatnának, magadra ismersz bizonyos helyzetekben, és rettentően elszégyelled magad.
És a csodálatos emberi faj megint hatalmasat zuhan a szemedben.
kvzs értékelése a Molyon
Django Wexler: A dicsőség ára
Főnix Astra, fordította: Torma Péter
„Közkatonaként ugyanúgy gondolt a főtisztekre, ahogy a khandariak az isteneikre: érthetetlen, szeszélyes lényeknek tartotta őket, akiket lehetőség szerint kerülni kell.”
Középső részéig jutott a tavalyi évben Django Wexler regénysorozata, amely a napóleoni háborúk hangulatát ülteti át a fantasztikum világába. E történet egy olyan korszakot idéz meg, amelyben a tüzérség és a muskéták uralják a csatateret, és általában az győz, akinek a katonái nem esnek pánikba, ha beleparancsolják őket az ellenséges tűzbe. Az író a katonai fantasy iskolateremtő képviselője, aki a hadsereg működésére, a tisztek és közkatonák viszonyára helyezi a hangsúlyt könyveiben. (Ebben különbözik fő vetélytársától, Brian McClellantól, akinél a lőpormágusok emberfeletti tetteket véghez vivő hősök.) A harmadik kötetben azt követhetjük végig, amint a forradalmat átélő ország új hadserege ütőképes erővé kovácsolódik.
A regény nem az a tipikusan pörgős-fordulatos fantasy, amely folyamatos akciózással próbálja lekötni az olvasót. Inkább a módszeresen építkező fajta, viszont nagyon jó karakterekben, a hőseit átlagemberekből formálja meg, és egyszerűen zseniális a „napóleoni háborús” hangulat felépítésében.
Noro értékelése a Molyon
Az ajánló mellett az SFF Vektor zsűrije összeállított egy szubjektív válogatást 2019-es kisprózákból, valamint olyan kötetekből, amelyek nem kerülhettek fel a jelöltlistára.
SFF Vektor 