Ez az ajánló tartalmazza azokat a könyveket, amiket a zsűri a legjobbnak talált a 2016-os fantasy jelöltlistából.
Katherine Addison: A koboldcsászár
GABO Könyvkiadó, fordította: Miks-Rédai Viktória
“– Csevet? – Maia igencsak megijedt. Valódi kígyóról nem lehetett szó, ám Csevet füle lelapult, az arca túlságosan is érzelemmentes volt.
– Bocsánatot kérünk, Fényességes – válaszolta a titkár hűvös, távoli hangon, ami semmit sem árult el, ám a füle makacsul a koponyájára simult. – Mindössze megriadtunk.
– Megriadt? – kérdezett vissza Maia a tőle telhető legjobb, udvarias hitetlenkedéssel. – A levelezésünktől?”
Míg a listán szereplő többi könyv kapcsán nagyon sokat lehetne emlegetni a „legeredetibb”, „leginnovatívabb” vagy „legkreatívabb” jelzőt, addig A koboldcsászárinkább a „legszerethetőbb” vagy a „legidealistább” címet érdemelte ki. Főhősének „sem acélos izmai, vagy páratlan kardforgató tudománya, sem mindent lebíró mágiája nincs, sőt különösebben csavaros eszűnek sem lehetne mondani” (ahogy @vicomte fogalmaz), mégis olyan erkölcsi tartásról tesz tanúbizonyságot, ami még a legmorcosabb fantasyolvasók szívét is megdobogtatja. Itt nincs csavaros cselekmény vagy elképesztően ötletes háttérvilág, a hangsúly a főszereplőnk lelkén, tettein és morális iránytűjén van – ettől lesz olyan varázslatos regény A koboldcsászár.
Komolyan mondjátok, hogy ennek meg nincs folytatása?!
pat értékelése a Molyon
Kár, mert nagyon kellemes (sőt, szépséges 🙂 stílusú, átgondolt, kidolgozott, szívvel-lélekkel készült regény ez, ami látszólagos tündéres-koboldos valóságfüggetlensége ellenére is nagyon valós és fontos kérdésekre keres válaszokat.
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Agave Könyvek, fordította: Huszár András
„Az istenek könyörtelenek, de nem azért, mert dolgoztatnak. Azért könyörtelenek, mert nem veszik el tőlünk a reményt.”
2016-ban az Agave hazánk első számú kiadójává vált a kortárs, újító, progresszív fantasyk terén: egymás után jelentek meg a jobbnál jobb könyvek, rögtön év elején például a Lépcsők városa. Míg a Horzsolások némileg megosztó volt, addig Bennett fantasyregényét szinte mindenki szerette. Egyszerre szlávos és indiai hangulat, meglehetősen egyedi istenkép, mindez emlékezetes szereplőkkel és a végére egyenesen letehetetlenné váló cselekménnyel, ám amiért mégis annyira lenyűgöző, az az egyedi, végtelenül izgalmas látásmódja. Aki szereti a szokásostól eltérő, furcsább fantasyket (netán nem idegen számára a new weird kifejezés sem), az mindenképpen tegyen egy próbát a sorozattal.
A történetről pedig… ez az a fajta könyv, amit bátran olvashat az ember kikapcsolódásként is, viszont ha épp olyan hangulata van, akkor simán bele lehet merülni mélyebb filozófiai kérdésekbe, rengeteg gondolkodnivalót ad az olvasónak.
Bori_L értékelése a Molyon
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Agave Könyvek, fordította: F. Nagy Piroska
“– Vigyázzanak. Mintha bizony egy könyvtárban ránk akarná vetni magát valami.
– Csak aztán meg ne lepődj.
– Mire gondolsz?
– Tudod, hogy az emberek szerint egy könyv mennyire meg tudja fogni az embert?
– Ne mondd nekem… – Cat hangja elhalkult.
– A könyvtárak veszélyesek tudnak lenni.”
Ügyvédes fantasy! Akit az idétlen kategóriamegjelölés nem villanyoz fel, azt még próbálom egy kicsit győzködni, ugyanis Max Gladstone regényében található a 2016-os év egyik legérdekesebb világkoncepciója – mintha a szerző arra utazna, hogy telezsúfolja a világát egy csomó olyan ötlettel, amelyek mindegyike elégedett csettintésre készteti még a gyakorlott fantasyolvasókat is. Gladstone igazán racionális és gyakorlatias oldalról közelít a mágiához, közben pedig remek humorral, izgalmas, krimi-szerű cselekménnyel és szerethető karakterekkel kápráztat el minket, hogy a végére még hiányérzetünk se nagyon maradjon. Úgy érzem, a tavalyi évben a Nagyrészt halott kicsit háttérbe szorult a sok hasonlóan eredeti és újító regény mellett, pedig abszolút megérdemli a figyelmet, ráadásul a sorozat tagjai önállóan is megállják a helyüket, úgyhogy még ez sem lehet akadály.
Gladstone abszolút professzionálisan vetíti elénk Alt Coulumb égbeszökő felhőkarcolóit, a botrányosan züllött és dekadens sokszínűségében megkapó szórakoztató negyedét, vagy a vallási szentélyek és hivatalos épületek misztikus, tiszteletet parancsoló hangulatát.
gesztenye63 értékelése a Molyon
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár
Fumax Kiadó, fordította: Rusznyák Csaba
„Az akaratom kiszolgálása közben kiüresedtem. Csak hosszú, hosszú idő után jöttem rá, mit veszítettem el, és addigra már nem szerezhettem vissza.”
A könyv, ami még meg sem jelent, de a borítójáról máris mindenkinek volt véleménye. Arról lehetne vitázni, hogy mennyire szerencsés a festmény, az viszont biztos, hogy a Fumaxtól eddig inkább a hagyományosabb, féltégla-epikus fantasy regényeket szoktunk meg – és ezek után meglepő választásnak tűnhet Az Égett-hegyi könyvtár. Pedig Scott Hawkins regénye épp úgy hatalmas élmény lehet azoknak, akik inkább a kozmikus távlatok és az istenek harca iránt érdeklődnek, mint azoknak, akik inkább az apróbb ötletekben, a bizarr szereplőkben vagy a fordulatos cselekményben lelik örömüket. Könyvtáros fantasy elképesztően furcsa megoldásokkal – sötét, emlékezetes kaland.
Hawkins nagyon ügyesen lavírozik aközött, hogy sokkoljon, és azzal, hogy ezt kellő lazasággal és szarkazmussal tárja elém, nem lesz belőle valami ultravicces oldalbakönyöklős dolog, de mégis szórakoztató.
Zsoofia értékelése a Molyon
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Agave Könyvek, fordította: Ballai Mária
„Kezdjük a világvégével. Essünk túl rajta, aztán térjünk át érdekesebb dolgokra.”
Amikor először bejelentette az Agave Könyvek, hogy kiadják Jemisin új regényét, még talán senki sem tudta pontosan, mire is számítsunk. Aztán megjelent a könyvhétre, és mintha mindenki feleszmélt volna: nahát, ez ilyen jó?! Ez ennyire eredeti, ennyire briliáns, ennyire ütős? Ha a kategóriabesorolás felől közelítek a könyvhöz, azt mondom: geológusfantasy. Ha az „üzenet” felől, azt mondom: egy elnyomott társadalmi csoport (az orogének) krónikája. Ha a háttér felől, akkor azt mondom: egy elképesztően komplex és élő világ története. Mégis, egyik sem adja át azt a döbbenetes hatást, azt a hihetetlen irodalmi élményt, ami Az ötödik évszak erejét képzi. A csodálatos, hús-vér, lélegző karaktereket, a brutális, kegyetlen világképet, a fájdalmat, ami a lapokból árad. A 2016-os év egyik legfontosabb fantasymegjelenése Magyarországon.
Készséggel elhiszem, hogy Jemisin le akarta dobni egy szikláról a laptopját, hogy soha többé ne lássa a kéziratot, mert ez az egész (nekem) annyira új és kiszámíthatatlan és nem megszokott, mégis kerek egész. Nem nyúlhatott ócska megoldásokhoz vagy sablonos fordulathoz – kitaposott magának egy utat és végig kellett rajta mennie, hogy az ötlete ne egy elszalasztott lehetőséggé váljon.
Amadea értékelése a Molyon
Greg Keyes: Hangakirály
Delta Vision Kiadó, fordította: Varga Csaba Béla)
„– Uttinok nem léteznek, te gyerek. Sem greffek, sem alvok, sem bazil-nixek, mint ahogy mesebeszéd a könyörületes adószedő létezése is.”
A Hangakirály listánk talán leghagyományosabb tagja, ráadásul 2016-ban nem csupán az első rész, de folytatása, a Kriptaherceg is megjelent. Keyes legújabb magyarul kiadott sorozata high fantasy a javából: nem csupán a toposzok lehetnek ismerősek (a világot bemutató utazásra induló szereplők; ősi jövendölés; népek sorsát eldöntő, nagy ívű konfliktusok; fiatal, lassan felnőtté váló főszereplő), de a hangulat is. Keyes lassú történetvezetése teljesen magába szippant – észre sem vesszük, máris száz oldalakat töltöttünk új kedvenc karaktereink társaságában, közben pedig egyre többet ismerünk meg ebből a színes, rejtélyekben és izgalmas ötletekben gazdag háttérből. Brutális, véres csatajelenetekre nem biztos, hogy érdemes számítani, egy varázslatos, izgalmas és összetett regénysorozatra viszont annál inkább.
Ezt a sorozatot elsősorban a hagyományos, kissé régimódi epikus fantasy rajongóinak tudom szívből ajánlani, illetve azoknak, akik szeretik a téttel bíró, embert próbáló küldetésekben résztvevő hétköznapi hősöket, de elegük van az erőltetetten komor grimdark „mindenkit kinyírok, megcsonkítok és nyomorulttá teszek” stílusából, és szeretnék remélni, hogy a megkedvelt hősök közül legalább egyik-másik túléli mind a négy kötetet.
vicomte értékelése a Molyon
Brian McClellan: Őszi köztársaság
Fumax Kiadó, fordította: Rusznyák Csaba
„Úgy összezavarodott, hogy legszívesebben lelőtt volna valakit.”
Tavaly is szerepelt a listánkon Brian McClellan, méghozzá a trilógia második részével – és talán már ez is jelzi, hogy mennyire egyenletesen magas színvonalú sorozatról van szó. A sorozat, ami a Vérrel írt ígéretekkel vette kezdetét, hamisítatlan military fantasy, telis-tele ötletekkel, izgalommal, kalanddal… no meg megragadóan egyedi mágiával (lőpormágusok! Kiváltságosok! Fortélyosok! istenek!). A harmadik részre egy pillanatra sem vesztett erejéből és hatásából a trilógia, és egy tényleg (na jó, majdnem…) minden igényt kielégítő befejezéssel záródik. Aki eddig még nem próbálkozott meg a sorozattal, mi csak ajánlani tudjuk, mert kevés ennyire színtisztán szórakoztató fantasy jelent meg mostanában.
Annyira él ez a világ, amit Brian McClellan kitalált, hogy akár ez is lehetett volna a történelmünk 200 évvel ezelőtt. Őszintén megmondom, szerettem volna nagyon, ha tényleg ez lett volna és ma is ebben élnénk.
elge76 értékelése a Molyon
Terry Pratchett: Égből szőtt kalap
Delta Vision Kiadó, fordította: Farkas Veronika
„Azokban a mesékben, amelyek elmondásra érdemesek, amelyek tudják, hogy működik a világ, a harmadik kívánság az, ami visszacsinálja mindazt, amit az első két kívánság okozott.”
Van egyáltalán olyan fantasy-rajongó, aki nem ismeri a Korongvilágot? Úgy érzem, hogy gyakori szereplője lesz a listánknak Terry Pratchett ragyogó fantáziája – ezúttal a Csip-csap népek folytatása, az Égből szőtt kalap jelent meg magyarul. A Sajogi Stefánia alsorozatban megvan minden, amiért az ember Pratchettet olvas: elképesztő humor, némi társadalomkritika, mélyen emberi érzések, mindez olyan tökéletes eleggyé összeállva, aminek köszönhetően minden epizód a Korongvilág történetéből gyakorlatilag tökéletes szórakozás és óriási élmény. Azonban vigyázat! A történetben nac mag fíglik szerepelnek.
Az állandó vigyorgás és a metrón felröhögés bizonyítja, hogy a könyv vicces, a köztük lévő hümmögés és bólogatás pedig azt, hogy még mondanivalója is van, időnként ráadásul az elég súlyos fajtából.
kvzs értékelése a Molyon
Anthony Ryan: Az ébredő tűz
Fumax Kiadó, fordította: Matolcsy Kálmán
„A háborúk egy ideig dúlnak, de aztán elmúlnak, mint az időjárástól idegen viharok. A kereskedelem viszont állandó, és független az időjárástól.”
Aki úgy gondolja, hogy nincs igazi fantasy ötszáz oldal alatt (és persze sárkányok nélkül), annak tökéletes választás lehet Az ébredő tűz. Anthony Ryan az első trilógiájával ugyan nem aratott osztatlan sikert, de úgy tűnik, hogy a Draconis Memoria sorozattal még az eddig kétkedőket is meghódítja. Új világában főszerephez jutnak a sárkányok (pontosabban a vérük) és az iparosodó, vadkapitalista berendezkedés. Aztán van itt még egy dzsungel mélyére hatoló, a vadont felfedező küldetés, egy kis kémkedés az ellenség által megszállott városban, némi tengeri hajózás… és aki esetleg csatára éhezik, az sem fog a végére panaszkodni. Remek világépítés, izgalmas cselekmény, szimpatikus karakterek – Anthony Ryan újra megmutatta, milyen remek író lakozik benne.
Sárkányok. Puskák. Ipari forradalom. Dzsungel. Gőzhajók. Nem, ezt már nem lehet fokozni.
Kilgores értékelése a Molyon
Gene Wolfe: Az Autharkha fellegvára
Delta Vision Kiadó, fordította: Szántai Zsolt
„Azt szokták mondani, a teret lehatárolja a saját görbülete, de az ostobaság a végtelenen túl is folytatódik.”
Azt hiszem, az első reakció, amit kiváltott Az Autarkha fellegvára megjelenése, egy mélyről jövő, elégedett sóhaj volt, halk „Végre!” felkiáltással. Nyolc év várakozás után sokan már nem is reménykedtünk abban, hogy a Delta Vision bevállalja a tetralógia befejezését, de végül csak megszületett a magyar kiadás – és milyen jó, hogy végre olvashatjuk! Persze Gene Wolfe-ot nem egyszerű olvasni: rendkívül egyedi, barokkos, örvénylően tekeredő próza, közben pedig sosem tudjuk, éppen hogyan értelmezzük az aktuális eseményeket. Egymást érik a lenyűgöző ötletek, a bizarr megoldások, a „Hát ez meg micsoda?” élmények, ám megéri küzdeni: a tetralógiában talán a valaha megírt egyik legegyedibb, legzseniálisabb fantasysorozatot köszönthetjük.
Az Új Nap Könyve egy rejtély. Olvasható úgy, mint egy rendkívüli szókinccsel megalkotott fantasy történet. Világába beleláthatunk egy poszt-apokaliptikus sci-fi univerzumot. Főhősét olyan szinten elborítják a misztikus-vallási szimbólumok, hogy teológiát lehetne rá alapítani.
Noro értékelése a Molyon
SFF Vektor 