Új bejelentés – Dmitry Glukhovsky: Poszt

A Helikon Kiadó adja ki november elején Dmitry Glukhovsky legújabb posztapokaliptikus regényét, a Posztot. A fülszöveg alapján a könyv egyrészt a Metró-trilógia világát tágítja ki, másrészt aktuálpolitikai kérdésekre is reflektál.


Helikon Kiadó
Fordította: M. Nagy Miklós
Keménytáblás
444 oldal
ISBN: 9789634793793

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A „Széthullás” után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza.

Mi lehet vajon a másik oldalon? – pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből.

Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?

Megjelenés – Hans Dominik: Az uranidák öröksége

A Galaktika XL 354. és 355. számában, két részletben jelent meg Hans Dominik: Az uranidák öröksége című, 1928-as science fiction regénye.


Metropolis Media Kiadó

A Galaktika XL 354
adatlapja a Molyon
és a kiadó honlapján

A Galaktika XL 355
adatlapja a Molyon
és a kiadó honlapján

Fülszöveget sajnos nem találtunk, de a részletekről például a regény Goodreads adatlapján lehet előzetesen tájékozódni.

Új bejelentés – James S. A. Corey: Tiamat dühe

Október második felében érkezik a Térség sorozat nyolcadik része, a Tiamat dühe, a Fumax gondozásában.


Fumax Kiadó
Fordította: Galamb Zoltán
Puhatáblás
500 oldal
ISBN: 9789634701149

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Galaxis ​szerte ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak.

A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelenése előtt zajlott hajdani népirtás eszközeit, és fegyvereket keres az elképzelhetetlen határait súroló erők ellen. Az ilyen tudásnak azonban felfoghatatlan ára van.

A birodalom szívében Teresa Duarte arra készül, hogy átvegye édesapja isteni magasságokba törő terveinek terhét. A szociopata tudós, Paolo Cortazár és a fogolyként tartott James Holden csupán két veszélyforrás az intrikáktól nyüzsgő palotában, de Teresa a saját feje után megy, és olyan titkokat rejteget, amelyekről még apja, az uralkodó sem sejt semmit.

Az emberiség birodalmában szétszóródva pedig a Rocinante legénységének tagjai szerveznek bátor ellenállást Duarte autokrata rendszerével szemben. A régi világ emléke lassan elenyészik, és egyre biztosabbnak tűnik Laconia örökös, megtörhetetlen uralma – ezzel együtt pedig egy olyan háború lehetősége, amelyből az emberiség csakis vesztesként jöhet ki. Mert a világok között megbúvó rémség ellen a bátorság és a nagyravágyás semmire sem elég…

Új bejelentés – D. B. Jackson: Idődémon

A Főnix Astra gondozásában október végén megjelenik D. B. Jackson Szigetvölgy-ciklusának második része, az Idődémon.


Fülszöveg:

A tizenöt éves Tobias Doljan átlépett az időn a múltba, hogy megakadályozza egy háború kitörését. Ennek következtében nem csupán felnőtt testbe zárva találta magát, de a királya merényletnek esik áldozatul, és neki kell megvédelmeznie a még csecsemő hercegnőt, Sofyát. Átlépő és feszítő társával, Marával meg kell találniuk a módját, hogy visszatereljék a történelmet a helyes mederbe, amelyben a hercegnő nem árvul el, és a jövőjük is megmarad. Orvgyilkosokkal kell szembenézniük, akik hasonló képességekkel rendelkeznek, mint ők, és a tirribin démon, Droë is utánuk kutat. A démon az emberi szerelmet és Tobiast keresi, ám ez olyan szövetségekhez vezet, amelyek fenyegetést jelenthetnek Szigetvölgy egészére.

Új bejelentés – J. G. Ballard: Helló, Amerika!

Október második felében várható J. G. Ballard Helló, Amerika! c. disztópiája a Metropolis Media gondozásában.


Fülszöveg:

2114-ben ​egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra.

J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel.

Megjelenés – S. K. Vaughn: Közöttünk a végtelen

Megjelent S. K. Vaughn Közöttünk a végtelen című regénye a Libri kiadónál.


Libri Kiadó
Fordította: Babits Péter
Puhatáblás
524 oldal
ISBN: 9789634333425

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv adatlapja a kiadó honla

Fülszöveg:

2067 karácsonya – a NASA űrhajójának sötét és üres folyosóin a Csendes éj dallama visszhangzik, May Knox parancsnok pedig egy űrkatasztrófa egyetlen túlélőjeként tér magához a mesterséges kómából a súlyosan megrongálódott űrhajó fedélzetén.

A harminckét fős legénység a Jupiter egyik holdjára, az Européra tartott. Az emberiség javát szolgáló misszió során azonban May emberei mind odavesztek, és az ő helyzete is kétségbeejtő.

Több száz millió mérföldre a Földtől kilátástalan küzdelem veszi kezdetét a túlélésért, s a kapitány előtt csakhamar világossá válik, miféle sötét erők juttatták őt és a hajót ebbe a szorult helyzetbe. Túlélésének egyetlen záloga nem más, mint a küldetést egykor a Földről irányító zseniális tudós, akinek a szívét azonban May összetörte, amikor űrhajóra szállt.

A Közöttünk a végtelen izgalmas karaktereket felvonultató fordulatos regény, amely olyan nagysikerű történetek szellemét idézi, mint az Érkezés vagy a Mentőexpedíció.

Megjelenés – R. F. Kuang: Mákháború

Megjelent R. F. Kuang Mákháború-sorozatának első része.


Agave Könyvek
Fordította: Ballai Mária
Keménytáblás
576 oldal
ISBN 9789634196402

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Nikant ​elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.

Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.

Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Új bejelentés – Jenn Lyons: Királyok Veszte

Az Agave Könyvek november végén egy új írónőt mutat be: Jenn Lyons Királyok veszte című regénye november 26-án jelenik meg.


Agave Könyvek
Fordította: Sárpátki Ádám
Keménytáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

Fülszöveg:

Nincs ​mit tenni, ha hív a végzet…

Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.

Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.

A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.

De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.

Új bejelentés – Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla

Tom Sweterlitsch tavaly megjelent regénye, a Letűnt világok felkerült az SFF Vektor zsűrijének 2018-as ajánlólistájára és első helyen végzett a közönségszavazáson. Idén, november első felében a szerző első regényét, az Angyalok poklát is megismerhetjük az Agave Kiadó jóvoltából.


Agave Kiadó
Fordította: Farkas Veronika
Keménytáblás
384 oldal
ISBN: 9789634196891

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg

A ​közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben lehet nézni bárhonnan.

Dominic Blaxton a pittsburghi katasztrófa egyik túlélője, a tragédia során azonban elvesztette a feleségét, aki születendő lányukkal volt terhes. Jelenleg biztosítási kárigényeket mér fel egy magáncégnek: gyilkossági ügyekhez köthető holttesteket keres az Archívumban, a város épületeinek, parkjainak és látványosságainak interaktív rekonstrukciójában, ahol a valaha élt lakosok szimulációi is megtalálhatók. Dominic a virtuális térben történő nyomozás mellett újra és újra átéli a feleségével közös utolsó emlékeit is, a veszteség folyamatos érzete pedig komoly alkohol- és drogfüggőségbe taszítja.

Ráadásul a legújabb ügye meglehetősen furcsa: egy olyan nő feltételezhető meggyilkolásával kapcsolatos, akinek valaki a jelek szerint az összes előfordulását ki akarja törölni az Archívumból. Dominic egyre eltökéltebben próbálja megfejteni a nő kilétét és azt, hogy mi történhetett vele. De miközben követi a nyomokat a virtuális világból a valóságba, ráébred, hogy az illúziók mélyén lappangó igazság nemcsak a józan eszét, hanem az ő és mások életét is veszélybe sodorhatja.

Tom Sweterlitsch, a Letűnt világokkal világhírűvé vált író első regénye posztmodern stílusával az újvonalas sci-fik egyik kiemelkedő darabja. Lenyűgöző világépítésével olyan nagyságokat idéz fel, mint Philip K. Dick és William Gibson, míg cselekményvezetésével napjaink legizgalmasabb thrillereivel tartja a tempót.