Megjelenés – Jacek Dukaj: Érkezés a sötétségbe

Megjelent Jacek Dukaj: Érkezés a sötétségbe című regénye a Gabo Kiadónál, és felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Gabo Kiadó
Fordította: Mihályi Zsuzsa
Puhatáblás
312 oldal
ISBN: 9789635660315

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Így ​ért véget a világ – hogy elkezdődjön egy másik.

Egy megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a tudatát, így megmenekülnek a haláltól. Az apokalipszis után létezésük célját keresve munkagépekbe, katonai drónokba, szexrobotokba és más géptestekbe töltik le magukat, hogy új civilizációt építsenek a régi helyén. Ahogy telnek az évek, szövetségeket alapítanak, megvívják saját háborúikat, különféle célokat és ideológiákat dolgoznak ki, hol nosztalgiával tekintve a múltra, hol radikálisan szakítva vele. Grześ, a lengyel programozó kétségbeesetten próbálja feldolgozni a múlt elvesztését, közben végigkíséri az új emberiség formálódását és útkeresését. De vajon az apokalipszis túlélői még emberek, vagy már csak egy kipusztult faj árnyékai? A hús tesz bennünket emberré, vagy valami egészen más?

A magyar olvasók körében is ismert Jacek Dukaj (Extensa, Más dalok) az egyik legnagyobb lengyel sci-fi és fantasyíró, akit Stanisław Lem méltó örökösének tartanak. Összetett történeteiben mindig az emberre fókuszál, szereplői belső jellemzői legalább annyira foglalkoztatják, mint az őket körülvevő fantasztikus világok. Számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Az Érkezés a sötétségbe a legújabb regénye, amelynek nyomán a Netflix készített azonos című sorozatot 2020-ban.

Megjelenés – Andrzej Sapkowski: Isten harcosai

Folytatódik Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiája a GABO Kiadó gondozásában. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


GABO Kiadó
Fordította: Hermann Péter
ISBN: 9789635660858
592 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A Vaják világhírű szerzője által írt történelmi fantasytrilógia második kötetében Reynevan még mélyebbre keveredik a tizenötödik századi vallásháborúba.

1427-et írunk, és a prágai huszita eretnekek egymás után nyerik a csatákat Róma seregei ellen. Az inkvizíció kémei azonban mindenütt ott vannak, és a katolikus nemesek Szilézia lerohanására készülnek. Európára a háború árnyéka borul.

Amikor a husziták vezetői veszélyes és titkos küldetésre küldik Reynevant, az ifjú orvost, nem csupán a rábízott feladattal kell megbirkóznia, de bosszút akar állni fivére haláláért is, és az egész vidéket tűvé teszi elveszett szerelméért. Ellenségei és a háború kegyetlensége nehéz próbáknak vetik alá, és Reynevan a veszedelmes kémjátszmák és titokzatos erők ellenében fájdalmas döntésre kényszerül.

Megjelenés – Joe Hart: Obscura

Megjelent Joe Hart: Obscura című sci-fi thriller regénye az Agave Kiadónál. A könyv felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Agave Könyvek
Fordította: Benkő Ferenc
Puhatáblás
336 oldal
ISBN: 9789634198505

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

2028-at írunk, és a világot egy új megbetegedés sújtja. Eleinte enyhébb emlékezetkieséseket, majd később dühkitöréseket, végül elmebajt és halált okoz. A Losian-kórnak elnevezett betegség gyors lefolyású, és a rövid távú modellezések szerint elterjedésében hamarosan meghaladja az Alzheimert.

Dr. Gillian Ryan neuroradiológus a Losian-kór egyik fő kutatója, területének legkiválóbb alakja. Az orvosi elhivatottság mellett különösen nagy a tét számára, hogy megfejtse a betegséget kiváltó okot, és megtalálja az ellenszert: a férjét már elvesztette, és hétéves lányánál is jelentkeztek a tünetek, legfeljebb évei lehetnek hátra. Az áttörés azonban a rengeteg munka és kísérlet ellenére elmarad, és megvonják tőle a kutatási támogatást.

Nem sokkal később azonban váratlan megkeresést kap a NASA-tól: az egyik titkos űrállomásukon felütötte a fejét a Losian-kór. A diagnózis elsőre lehetetlennek tűnik, de a legénységen jelentkező tünetek kizárnak minden más lehetőséget. A szervezet felkéri Ryant, hogy tartson egy speciális alakulattal az űrbe, és fejtse meg a betegséget. Cserébe a kutatásának korlátlan finanszírozását ígérik neki.

Az utazás azonban hamar rémálommá válik, a küldetést megmagyarázhatatlan és erőszakos események szakítják félbe. Minden kérdésessé válik – a küldetés igazi célja, a legénység indítéka és a végtelen űr gyilkos titkai.

Joe Hart a lebilincselő tudományos-fantasztikus kaland és az agyfacsaró lélektani thriller e keverékével nemcsak a világűr végtelen titkairól lebbenti fel a fátylat, hanem az emberi lélekben megbúvó még sötétebb ismeretlenről is.

Megjelenés – Brent Weeks: A Vértükör

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent Brent Weeks sorozatának régóta várt negyedik része. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Seres József
ISBN: 9789634577058
728 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Mikor bukik el egy birodalom?

A Hét Szatrapia már csak négyre csökkent, és azokat is fenyegeti a Fehér Király serege. Gavin Guile, a volt uralkodó, a volt Prizma, a volt gályarab, az egyetlen, aki elháríthatta volna a háborút, most bukott és összetört ember, foglya a börtönnek, amit ő maga alkotott. Kip Guile elkeseredetten és utolsóként harcol a Fehér Király növekvő erejével – Karris, a Fehér megpróbálja összefogni a széteső birodalmat, s ebben egyedüli segítője gyilkos és áruló apósa, Andross Guile – Teia új, sötét képességei birtokában küzd a sötét erők ellen – már csak ők akadályozhatják meg, hogy a Chroméria romlott hatalma után valami még rosszabb következzen – hacsak nem jön el a Fényhozó.

Megjelenés – Mike Chen: Itt és most és aztán

Megjelent a Galaktika Fantasztikus Könyvek idei első darabja, Mike Chen: Itt és most és aztán c. időutazós sci-fije. A regény felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Metropolis Media
Fordította: Szente Mihály
Puhatáblás
336 oldal
ISBN: 9789635510436

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Kin ​Stewart átlagos családapa: informatikával foglalkozik, a mindennapok apró-cseprő gondjaival küzd, és próbál jóban lenni tinédzser lányával, Mirandával. Valójában azonban időutazó titkos ügynök a jövőből, aki az 1990-es években rekedt egy küldetés során.

Múltját titkolva új életet kezdett, ám időről időre emlékezetkieséssel járó
rosszullétek törnek rá, és ezek megzavarják a családi nyugalmat. Egy délután megérkezik a „mentő” csapat – tizennyolc év késéssel. Küldetésük: visszavinni őt 2142-be, ahol valójában csak hetek teltek el, és ahol egy másik család várja, amire nem emlékszik. A két történet között őrlődő Kin kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kapcsolatot múltbeli és jelenbeli életével egyaránt. De amikor bizonyos lépései azzal fenyegetnek, hogy elpusztulhat az Időfelügyelő Ügynökség, megváltozhat a történelem, és lánya élete is veszélyben forog, vállalkoznia kell egy utolsó útra Miranda megmentése érdekében, még akkor is, ha ezzel megsérti az időutazás összes szabályát.

Az Itt és most és aztán kivételes sci-fi, melyben a szerző egyszerre képes elkápráztatni játékos fantáziája, képzelőereje sokszínűségével, ugyanakkor megmutatja az apai szeretet mindent elsöprő erejét is. Hiszen, ha egy férfi számára a lánya élete a tét, nem ismer határt sem térben, sem időben…

Besorolva – Daniel H. Wilson: Az Androméda evolúció

Daniel H. Wilson: Az Androméda evolúció című regénye (Michael Crichton Az Androméda-törzs című klasszikusának folytatása) a zsűritagok egybehangzó véleménye alapján végül felkerült a 2020-as sci-fi jelöltlistára.


Alexandra Kiadó
Fordította: Stemler Miklós
Puhatáblás
430 oldal
ISBN: 9789634476948

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Megjelenés – Brandon Sanderson: Békéltető

És itt az év első fantasy megjelenése! A Delta Vision Kiadó gondozásában megjelent Brandon Sanderson új regénye, mely a szerző Kozmerum-univerzumába tartozik, ám önállóan is olvasható kötet. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Sárpátki Ádám
ISBN: 9789633953532
776 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​Békéltető két nővér története, akik történetesen hercegnők; az istenkirály története, akihez egyiküknek hozzá kell mennie; valamint egy halhatatlan története, aki megpróbálja helyrehozni több száz évvel ezelőtti hibáit.

Az ő világukban azok, akik dicsőséggel halnak meg, istenekként támadnak fel, hogy Hallandren fővárosának panteonjában éljenek tovább. Világukat a biokromatikus mágia alakítja – a hatalom, aminek egy lélegzet nevű esszencia az alapja. A használata fáradságos munka: a lélegzetet más emberektől, csupán egyesével lehet begyűjteni.

Ám nagy jutalommal jár: a lélegzet használatával, és azzal, ha valaki a hétköznapi tárgyak színeiből merít, számtalan csodát és csínyt el lehet követni. Mindkettőre szükség lesz, hogy megoldódjanak a kihívások, amelyek Vivenna és Siri, Idris hercegnői, Susebron, az istenkirály, Fénydal, a bátorság vonakodó istene, valamint a rejtélyes Vasher előtt állnak.

Brandon Sanderson ebben a könyvében ismét bebizonyítja, hogy igazi mestere annak, amit Tolkien „másodteremtésnek”, vagyis egész világok, illetve a hozzájuk tartozó mágiarendszerek és mítoszok kitalálásának nevezett.