Megjelenés – Varga Dániel: Magányos csillag

Még 2021-ben megjelent Varga Dániel: Magányos csillag c. regénye és most felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Kornétás Kiadó
Puhatáblás
528 oldal
ISBN: 9786155937330

A könyv adatlapja a Molyon

Fülszöveg:

A 27. század közepére az ember uralja a Galaxis háromnegyedét. A fény sebességének leküzdhetetlen korlátját megkerülve, egy átjárórendszer nyit kaput a diadalmas faj számára a végtelen meghódításához. Az egymással versengő szuperhatalmak egyformán tisztelik és védik a nehezen kiépített útvonalak pótolhatatlan pilléreit. A Földnél háromszor nagyobb mediterán planéta holdjával együtt elszakad az emberiség több részétől. Egy húsz éves idegen civilizáció utolsó képviselője is beszáll a túlélésért vívott egyre vadabb küzdelembe.

Megjelenés – Paul Briand: Neoblast

Megjelent Paul Briand (Szántai Zsolt): Neoblast című cyberpunk regénye a Tuan Kiadó gondozásában. A könyv felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Tuan Kiadó
Puhatáblás
ISBN: 9789635890279

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A jövő valóban belerobbant a jelenbe. Tényleg a megacégek lettek az új kormányok. A komputergenerált infótömeg valóban megváltoztatta a világot… Az információ hatalom és vagyon; az új hadszíntér az emberek elméje.

A „nagyok” egyetlen üzenetet közvetítenek feléd: „Rettegj és fogyassz”, mert a félelem, bármilyen fortélyos is, igazgat. Fogyasztani pedig muszáj. Engedelmeskedj, hogy ők szentté nemesülhessenek itt, az Európa Birodalom közepén, most, 2061-ben, a huszonegyedik század három nagy háborúja után, a bűnbandák által uralt Budapesten.

Nem tetszik? Hogy mit tehetsz? Két út áll előtted: az emberek többségéhez hasonlóan belemenekülhetsz a virtuális realitásba, ami nem oldja meg, csak feledteti a gondokat, vagy lépsz. Ahogy én is léptem, hogy kutyanevű jakuzából ismét szabad ember lehessek, és talán… Talán a világot is megváltoztassam magam körül.

Ki vagyok én?
Az, aki ha kell, cselekszik.
Szólítsatok Isamunak. Ez itt az én történetem.

Megjelenés – Glyn Iliffe: Az istenek haragja

A Delta Vision Kiadó az év utolsó napjaiban még elhozta nekünk a Héraklész-trilógia második részét. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Tüzér Judit
Puhatáblás
448 oldal
ISBN: 9789633953730

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreadsen

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​veszteség, a próbatételek és a bosszú bámulatra méltó míto­sza… Héraklész bármit megtesz az igazságért.

Miután teljesítette az első feladatokat, Héraklész rájött, hogy gyermekeinek meggyilkolása egy gonosz terv része volt, és a tébolyát valamilyen különös méreg okozta. Hogy visszanyerje a becsületét, fel kell fednie a szörnyű árulás mögött rejlő titkot.

A felfedezése ellenére folytatja a tizenkét feladat teljesítését. Kharisz, a bosszúszomjas Héra szolgálója egy sor, látszólag lehetetlen próbatételre küldi: le kell mészárolnia a szörnyűsé­ges erümanthoszi vadkant, ki kell takarítania Augeiasz király mocskos istállóit, le kell győznie az emberevő sztümphaloszi madarakat és le kell igáznia a hatalmas krétai bikát…

Miközben Zeusz őrjöng, Héra pedig terveket sző, Héraklésznek muszáj folytatnia a küzdelmeket. A nemeai oroszlán áthatolhatatlan bundájába öltözve, oldalán hűséges unokaöccsével, Iolaosszal teljesíti egyik feladatot a másik után, ám azok egyre veszélyesebbé válnak. Vajon lesz ideje megtalálni a családja gyilkosát, mielőtt túl késő lenne?

Megjelent – Imre Viktória Anna: A káoszittas doktor

A Főnix Astra gondozásában megjelent alternatív 19. századi sorozatának harmadik, befejező része, A káoszittas doktor. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Főnix Könyvműhely (Főnix Astra)
ISBN: 9789635999383
774 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

London, ​1867.

A Setét kora a végéhez közelít. A Brit Tanácsközösség népe lélegzet-visszafojtva várja, miféle borzalmakat szabadít a városra az Elveszett Napok okkult karneválja, és vajon mennyi marad Londonból, mire beköszönt az új esztendő.

Dr. Philip Campbell egyetlen lapra tette fel az életét. Hiába veszítette el a szövetségesei zömét, immár túl sok vér tapad a kezéhez, hogy félbehagyja a rítust, amely alapjaiban fogja megváltoztatni a világot. Úgy tűnik azonban, hogy a harmadik áldozat mégiscsak kifog rajta: a napok egyre csak peregnek, ő pedig mind kétségbeesettebb eszközökhöz nyúl, nehogy kifusson az időből.

Amikor egy váratlan ellenfél felbukkanása minden tervét romba dönti, Philip kénytelen ráébredni, hogy léteznek olyan szörnyetegek, amelyektől még az anyja befolyása sem óvhatja meg. Mialatt pedig ő a múltja és a jelene démonaival küzd, Londonban valami mozgolódni kezd – egy öreg, kíméletlen hatalom, amely kétszáz éve várja türelmesen a Setét vérbe és pandemóniumba fulladó végnapjait.

Most végre elérkezett az ő ideje.

Megjelent – Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház

Leigh Bardugo nem ismeretlen szerző idehaza, a Könyvmolyképző Kiadónál több sorozata is megjelent már. Alex Stern sorozatának első része felkerült a fantasy jelöltlistára.


Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Seres József
ISBN: 9789635618231
568 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Miért épp ő? Mi a csapda?

Galaxy „Alex” Stern a Yale Egyetem legfurcsább elsőévese. Hippi anyja nevelte fel Los Angelesben, a középiskolát sem fejezte be, drogdíler haverok között és alkalmi munkákból élt, húszévesen pedig egy rejtélyes gyilkossági ügy egyetlen túlélője lett. A kórházi ágyán kínálják fel neki a második esélyt, a felvételt a világ egyik legrangosabb egyetemére. De miért neki? És ki mozgatja a szálakat?

Alex hamarosan különleges képessége miatt és a titokzatos jótevői megbízásából a Yale titkos társaságainak okkult tevékenységét felügyeli. A tiltott mágia alkalmazása viszont baljósabb és veszélyesebb, mint ahogy azt akár a legparanoiásabb elme is elképzelheti.

FELÉLESZTIK A HOLTAKAT, ÉS NÉHA AZ ÉLŐK A PRÉDÁK…

Megjelenés – Terry Pratchett: Pásztorok koronája

A Delta Vision gondozásának hála az utolsó Sajogi Stefánia-kötet is immár megjelent magyarul. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Farkas Veronika
Puhatáblás
324 oldal
ISBN: 9789633953716

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreadsen

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

VILÁGOK RENGÉSE

Valami megmoccan a kréta mélyén. Ezt a baglyok és a rókák is érzik, és Sajogi Stefánia is érzi a bakancsa talpában. Egy régi ellenség erőt gyűjt.

Ez a végek és a kezdetek ideje, a régi barátoké és az újaké, a hatalomváltásé. Most Stefánia áll a fény és a sötétség között, a jó és a rossz között.

Miközben a tündehordák invázióra készülődnek, Stefániának össze kell trombitálnia az összes boszorkányt, hogy álljanak mögé. Hogy védjék meg a földet. Az ő földjét.

Ennek még következményei lesznek…

Megjelenés – Tamsyn Muir: Harrow, a Kilencedik

Folytatódik a Lezárt sír-sorozat a Fumax Kiadónál, megjelent a Harrow, a Kilencedik. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Fumax Kiadó
Fordította: Varró Attila
ISBN: 9789634702160
528 oldal
Keménytáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Csatasorba ​állt a Császár hívására.

Magával hozta minden tudását, bátorságát és egyetlen barátját.

Győzött, és diadala romba döntötte világát.

Harrowhark Nonagesimust, a Kilencedik Ház utolsó nekromantáját Császára egy megnyerhetetlen háború megvívására szólítja harcba. Gyűlöletes riválisa oldalán Harrow-nak tökéletesítenie kell tudását, hogy a halhatatlanság angyalává váljon – miközben dögrováson van, hányingert kap a kardja láttán, és úgy tűnik, még saját elméje is elárulja.

A Császár űrállomásának gótikusan borongós falai közé zárva három rideg tanítóval, sarkában egy lemészárolt bolygó tébolyult kísértetével Harrow-nak két sötét kérdésre kell választ találnia. Valaki az életére tör? És ha sikerrel jár, tényleg jobb hely lesz a világegyetem?

Miután döbbenetes debütáló regényével megrengette a világegyetemet, Tamsyn Muir folytatja a homályba burkolódzó Kilencedik Ház történetét a rejtéllyel és gyilkossággal, mágiával és vérontással teli Harrow, a Kilencedikkel. A Császár termeiben semmi sem az, aminek látszik, pedig a galaxis sorsa egyetlen lány törékeny vállán nyugszik.

Megjelenés – Michael J. Sullivan: Kardok kora

Michael J. Sullivan előzménysorozata, Az Első Birodalom legendái második részéhez érkezett. Felkerült a fantasy jelöltlistára.


Fumax Kiadó
Fordította: Matolcsy Kálmán
ISBN: 9789634702207
560 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Az ​istenekről kiderült, hogy ők is csak halandók, az elnyomott rhunák pedig fegyvert ragadtak uraik ellen. Ám a küzdelem még csak most kezdődik…

Raithe, az Istenölő végzett egy fhreyjel, és ezzel kirobbantotta a lázadást, csakhogy a szolgaként tartott embereket ősidők óta megosztó viszályok meggátolják, hogy összefogjanak közös ellenségük ellen. De még ha a klánok egyesítenék is hadaikat, hogyan remélhetnék legyőzni az isteni varázserővel bíró fhreyjeket?

A válasz a tengerentúlon rejlik egy messzi-messzi vidéken, amelyet egy magának való, konok faj népesít be, akik megvetik a fhreyeket és az embereket egyaránt. Mielőtt kifutnának az időből, Perszephoné kétségbeesett utazásra indul, hogy segítséget szerezzen kis csapatával, melynek tagja Suri, az ifjú látó, és Arion is. Útjuk egyenesen Elan sötét szívébe vezet, ahol egy ősi és félelmetes ellenfél várja őket…

A Mítoszok korában a fantasy mestere, Michael J. Sullivan egy eposzba illő történettel kezdte kibővíteni a Riyria világát. A lehengerlő saga a Kardok korával folytatódik, amellyel a hazánkban is kiemelkedően népszerű író tovább építi univerzumát.

Megjelenés – Alastair Reynolds: Poszeidón ébredése

Megjelent Alastair Reynolds Poszeidón gyermekei trilógiájának záró darabja a Delta Vision kiadónál. A Poszeidón ébredése felkerült a sci-fi jelöltlistánkra.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Gubó Luca
Puhatáblás
816 oldal
ISBN: 9789633953709

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreadsen

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Az ​emberiség elérte a csillagokat.

Élhetünk a föld alatt, a víz alatt, hatalmas, csillagközi űrön át közlekedő generációs hajókon, és gyarmatosíthatunk új bolygókat. Egyedül a fénynél is sebesebb utazás fog ki rajtunk. Ez az univerzum végső titka. Amíg nem fejtjük meg, addig a gyarmatok független, de elszigetelt egységek maradnak, ahonnan évekbe telik eljuttatni egy-egy hírt a galaxis másik oldalára. Egy hihetetlen, egyszerű üzenet hetven évet utazott, hogy elérje a Mozaikot:

KÜLDD NDEGÉT.

Az üzenet az űr egy lakatlan, ismeretlen szegletéből érkezett. Senkinek sem lett volna szabad ott élnie, ezt emberi technológiával nem lehetett kivitelezni. Akkor mégis ki küldhette? Hogyan került oda? És mire kellett nekik Ndege Akinya?

Hogy megleljék a válaszokat, az emberiségnek az eddigi leg­elképesztőbb expedícióját kell útnak indítania. Messzebb kell utazniuk, mint eddig bármikor, és az út végén talán elnyerik jutalmukat és megfejtik a fénysebességű utazás titkát. Azonban nem csak a Mozaikon készülnek a küldetésre, ugyanis nem csak ők kapták meg az üzenetet – és nem csak őket érdeklik a minden képzeletet felülmúló lehetőségek.

Megkezdődik a versenyfutás az univerzumért.

Megjelenés – Deon Meyer: Láz

Megjelent Deon Meyer: Láz c. regénye a Könyvmolyképző kiadó Sötét örvény sorozatában. A könyv felkerült a sci-fi jelöltlistára.


Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Roehnelt Zsuzsanna Lilla
Puhatáblás
672 oldal
ISBN: 9789634578024

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja Goodreadsen

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

„Annyit tudtak, hogy a Láz Afrikából indult. Tudták, hogy két egyesített vírusról van szó, az egyik emberi betegség volt, a másik a denevérektől származott. Azokban a napokban, mielőtt mindenki meghalt, sokat írtak róla.”

Nico Storm és az apja az elhagyatott Dél-Afrikában autóznak, folyamatosan óvakodva a vadkutyáktól, motoros bandáktól és a sugárfertőzéstől. A világ népességének nagy részét elpusztító vírus néhány túlélője közé tartoznak. Nico, legyen akármilyen fiatal, ráébred, hogy kiváló céllövő képességei és nyugalma azt jelenti, apja védelmezésére hivatott.

Azonban Willem Stormnak, bár nem harcos, nagy álmai vannak. Olyan helyet keres, ami menedékké válhat, a remény jelzőfénye lehet egy sötét, reménytelen világban egy olyan közösség számára, amit a túlélők építenek majd a romokon. Így születik meg Amanzi.

A LÁZ egy embercsoport epikus, perzselő története, akik elszántan építenek új várost a káoszból.