Új megjelenés – Cixin Liu: A halál vége

Megjelent Cixin Liu A halál vége c. regénye az Európa Könyvkiadónál. A Háromtest-trilógia előkelő helyre számíthat az idei megjelenések rangsorában, hiszen az első kötet szerepelt a 2016-os sci-fi ajánlólistánkon, a második kötet pedig a 2018-as ajánlólistánkon.


Európa Könyvkiadó
Fordította: Dranka Anita
Puhatáblás
808 oldal
ISBN 9789635040384

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s