Jelöltlistára került – Palágyi R. László: Az ​Éjkapu

Bár még 2020-ban jelent meg, de csak most került a látóterünkbe Palágyi R. László a Trivium Egyesület gondozásában megjelent regénye. Ennek megfelelően utólag felkerült a 2020-as fantasy jelöltlistára.


Trivium Egyesület
ISBN: 9786155821219
264 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Különös események követik egymást Ostidas komor királyságában, ahol évszázadok óta az Oroszlános Lovagrend uralkodik. A bányavárosokban az épületekre tűzik egy megjósolt új rend zászlaját, Ámbraparton pedig élettelenül a partra sodródik az óriási kráken, amely hosszú ideje elzárta az országot a tengeren túli világoktól. Mivel a szörny fenyegetése már a múlté, a korona expedíciót indít a krónikákban szereplő nyugati földrész, Vessuunas felé. Ám a Vessuunasba vezető úton, az éjszaka és nappal határán, minden felfedezőnek – legyen hős vagy gonosztevő, vagy akár mindkettő –, át kell kelnie az Éjkapun…

Megjelenés – Farkas Bíborka: Druidaösvény

Farkas Bíborka bemutatkozó regényével indítja kiadói tevékenységét a Pergamen Libro Kiadó. Az Istenek akarata sorozata első része felkerült a fantasy jelöltlistára.


Pergamen Libro Kiadó
ISBN: 9786150099156
348 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

Megjelenés – Django Wexler: A ​pokoli zászlóalj

Az idei évbe még az Árnyháborúk utolsó kötete is belefért – Django Wexler sorozatának vége felkerült a fantasy jelöltlistára.


Főnix Astra
Fordította: Torma Péter
ISBN: 9786155999314
560 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​Fenevad, az Elízium erődvárosa alá ezer éve bebörtönzött ősi démon elszabadult. Elmét elme után nyel magába, és pestisként terjed szerte északon. Az általa állított sereg Vordan szívét fenyegeti, parancsnoka pedig nem más, mint a fenevad legnagyobb nyeresége: a legendás hadvezér, Janus bet Vhalnich.
Miközben Raesinia Orboan királynő, és katonái: Marcus D’Ivoire és Winter Ihernglass a nehezen megvívott hadjárat utóhatásaival küzdenek, olyan árulásnak jutnak a nyomára, amelyet egyikük sem láthatott előre. Derült égből villámként csap le a hír: Janus kikiáltotta magát Vordan császárává. A fővároson úrrá lesz a káosz, és a tiszteknek és csapataiknak dönteniük kell, hogy a királynő vagy a császár mellé állnak.
Raesiniának harcolnia kell azért, hogy megtarthassa uralmát országa felett, és ezzel azt kockáztatja, hogy azzá válik, amivé sohasem akart. Marcusnak volt parancsnoka, a mindeddig legyőzhetetlennek hitt stratéga ellen kell csatába szállnia. A sebeiből lábadozó és szeretteit gyászoló Winter pedig tudja, hogy talán a benne lakozó démon az egyetlen, ami a Fenevad és a teljes pusztulás között áll…

Megjelenés – Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 4.

Megjelent a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában a népszerű Netflix sorozat alapjául szolgáló könyvsorozat negyedik része – egyben felkerült a fantasy jelöltlistára.


Művelt Nép Könyvkiadó
Fordította: Kiss Marcell
ISBN: 9786156022929
270 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Yiling ​pátriárkája, Wei Wuxian életét veszti a Luanzang-domb ostromában.
Mindenki a vesztét akarta, átkozták, amiért fellázadt és dühöngve tombolt. Örömmel fogadta a halálát az egész kultivátorvilág.
Wei Wuxian talán nem is lehetne elégedettebb, hogy magányosan kóborló lélek lehet, tizen-egynéhány év elteltével mégis megidézik és új testbe kényszerítik. Nem tehet mást, vissza kell térnie ebbe a világba! Titkolni próbálja ugyan új testében az igazi kilétét, de váratlan események folytán a Gusu Lan klánhoz tartozó Lan Wangji magával viszi a klánja otthonába.
Bármennyire meg volt is győződve mindenki, hogy a démoni kultiváció nagymestere úgy elpusztult, hogy még holttestet sem hagyott maga után, Wei Wuxian újjászületik, és újra szembenézhet a hajdanán őt legyőző kultivátorklánok tagjaival. Azonban még ennél is nagyobb probléma, hogy a korábban konzervatív és rugalmatlan Lan Wangji immáron mindent megtesz, hogy maga mellett tartsa, nyugodtan viseli a piszkálódásait és incselkedéseit.
Vajon mit akar tőle Lan Wangji, ez a kiemelkedő kultivátor? És mit kezdjen a másikkal ő maga?
Egy varázslatos történet hatalomról és háborúról, hűségről és árulásról, barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.
A regény több százezer példányban fogyott könyvben, és sok millió letöltésben e-könyvben, a sorozatot pedig, amelyet a Netflix is vetít, több milliárdszor töltötték már le a streamingoldalakról.

Megjelenés – David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Egy éven belül be is fejeződött David Gemmell legújabb sorozata, A Sólyomkirálynő-duológia a Delta Vision Kiadó gondozásában. Az ​Örökkévaló Sólyom felkerült a fantasy jelöltlistára.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Sziklai István
ISBN: 9789633953525
564 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Míg a harcias és kíméletlen aenirek a klánok hegyi erődjén kívüli vidéket pusztítják, Sigarni, a Sólyomkirálynő saját univerzumának egy párhuzamos változatába érkezik egy téridőkapun keresztül. Taliesennek, az utolsó kapuőrnek fogalma sincs róla, hogy miért jött, de tudja, hogy hősökre van szükségük, ezért átengedi Sigarnit a földre, amit hamarosan háború dúl majd fel.

Csak Caswallon – az egykori magányos harcos és tolvaj – ismeri fel a népét fenyegető veszélyt és a bajt annak teljes nagyságában. Míg Taliesen megpróbál rájönni, hogy mi Sigarni célja, Caswallonnak meg kell próbálnia egyesíteni a klánokat, hogy legyőzzék a rájuk leselkedő legnagyobb veszélyt.

Megjelenés – Mark Lawrence: A lány és a csillagok

Bár eredeti nyelven is csupán idei megjelenés, már kézbe is vehetjük Mark Lawrence új sorozatának nyitányát. A jég könyve első része felkerült a fantasy jelöltlistára.


Fumax Kiadó
Fordította: Galamb Zoltán
ISBN: 9789634701804
480 oldal
Keménytáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A jégen, a Fekete Sziklától keletre van egy verem, amelybe a gyarlott gyermekeket vetik le.

Az Abeth végtelen jégmezein nincs helye az egyéniségnek. A megmaradás még együttesen is épphogy lehetséges. Egymagában senki sem marad életben.

Ahhoz, hogy valaki elviselhesse a hideget, hogy kibírja a több hónapig tartó éjszakát, amikor lassanként maga a levegő is megfagy, különleges emberfajta kell. A változatosság veszélyes, másoktól különbözni végzetes. Márpedig Yaz nem olyan, mint a többiek.

Yaz elszakad az egyetlen életformától, amelyet ismer, elszakad a családjától, a fiútól, akiről úgy gondolta, hogy élete hátralévő napjait fogja tölteni vele, és saját magának kell utat törnie egy olyan világban, amelyről még csak nem is sejtette, hogy létezik. Egy különbségekkel, rejtélyekkel és veszélyekkel teli világban.

Megtudja, hogy az Abeth régebb óta létezik, és furcsább, mint képzelte volna. Megtudja, hogy a gyengeségei egy másfajta erő jelei. És megtanulja, hogy miként szálljon szembe a túlélés kegyetlen kényszereivel, amely kezdettől fogva meghatározták törzsének döntéseit.

Csak a legmélyebb sötétségben bukkannak föl a csillagok.

Megjelenés – Jim Butcher: Főbenjáró

Elképesztő sebességgel érkeznek az új Dresden-kötetek, idén már a harmadikat vehetjük kézbe a Delta Vision gondozásában. A Főbenjáró című nyolcadik Dresden-akta felkerült a fantasy jelöltlistára.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Tüzér Judit
ISBN: 9789633953549
672 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Harry Dresden – az egyetlen mágus a chicagói telefonkönyvben – és a mágusok Fehér Tanácsa sosem voltak puszipajtások. A Tanács mindig is gyanakvással figyelte Harry ténykedését, ráadásul csak egy pimasz, fegyelmezetlen kölyökként tekintettek rá. Azonban a vámpírokkal vívott háború megtizedelte a seregeiket, így most – eléggé ironikus módon – Harrynek is magára kell öltenie a Felügyelők szürke palástját.

Miközben mágusunk igyekszik alkalmazkodni a megváltozott szerepekhez, újabb baj üti fel a piercinges, tetovált fejét egy régi barát lányának képében, aki mostanra felnőtt, és nyakig ül a slamasztikában. A pasija az egyetlen gyanúsított egy természetfelettinek tűnő, vagy már inkább horrorfilmbe illő támadásban. Az ártó lények, amelyek  félelemből táplálkoznak, rövidesen elszabadulnak Chicagóban – nem mintha ez  újdonság lenne a mágus, a hűséges kutyája és a beszélő koponya, Bob számára…

Megjelenés – Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

A Főnix Astra gondozásában új szerzőt ismerhetünk meg, aki Mexikóba kalauzolja el olvasóit. A Jádeisten, árnyisten már megjelent, felkerült a fanasy jelöltlistára.


Főnix Astra
Fordította: Habony Gábor
ISBN: 9786155999222
376 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Egy eldugott kis mexikói településen, egy gazdag ember házában az alvilág urának csontjai rejtőznek. Az istenség egykor árulás áldozata lett, lefejezték, maradványait pedig egy ládába zárták, hogy ott raboskodjon az idők végezetéig. Ám a ládák sorsa, hogy előbb-utóbb kinyitják őket.

Mexikó az 1920-as évek végén: a világba betör a modernitás. Új divatok kapnak lábra, lendületes zene szól, az utcákon automobilok dübörögnek, a szesztilalom hatására virágzanak a határ menti városok kocsmái és szerencsebarlangjai. Ez a pezsgő élet azonban csupán vágyálom a fiatal, félvér lány, Casiopea számára, aki megtűrt rokonként tengődik zsarnoki nagyapja házában, Uukumilban, ahol mintha megállt volna az idő. Amikor aztán egy nap kíváncsiságtól hajtva belekukkant az öreg féltve őrzött ládájába, sorsa megmásíthatatlan fordulatot vesz.

Casiopea előtt testet ölt Hun-Kamé, Xibalba trónfosztott ura. Az istenséget egyetlen cél hajtja: vissza akarja szerezni a birodalmát, hogy bosszút álljon áruló öccsén. Ehhez szüksége van a lány közreműködésére, mivel a feltámadásakor elszakíthatatlan kötelék jött létre kettejük között. Így hát Casiopea elindul Hun-Kaméval élete első, hatalmas kalandjára, amelynek során szembe kell néznie a maja mítoszok csaknem elfeledett, de nagyon is valóságos szörnyetegeivel – és lehet, hogy az út a halálba vezet…

Megjelenés – Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 3.

Megjelent a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában a népszerű Netflix sorozat alapjául szolgáló könyvsorozat harmadik része – egyben felkerült a fantasy jelöltlistára.


Művelt Nép Könyvkiadó
Fordította: Kiss Marcell
ISBN: 9786156022905
400 oldal
Puhatáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A The Untamed sorozat harmadik kötete

“- Wei Wuxian meghalt. Micsoda öröm!”

Minden idők egyik legnépszerűbb kínai regénye egy, a régi Kínához hasonló világban játszódik, ahol az öt nagy kultivátor klán tartja fenn a békét és az egyensúlyt.

A Wen klán növekvő befolyásának árnyékában a zseniális és szabad szellemű ifjú kultivátor, Wei Wuxian egy valószínűtlen barátra lel Lan Wangji személyében. A két fiú egy régi Gusu Lán családi titokra bukkan, amely meghatározza a további végzetüket.

Wei Wuxian egy sötét, keskeny utat kénytelen választani, de elbukik és meghal.

Tizenhárom év elteltével mégis megidézik és új testbe kényszerítik. Nem tehet mást, vissza kell térnie ebbe a világba! Titkolni próbálja ugyan új testében az igazi kilétét, de váratlan események folytán Lan Wangji magával viszi a klánja otthonába,és újra szembenézhet az egykori csatában őt legyőző kultivátor klánok tagjaival.

” A kínai Trónok harca” varázslatos történet hatalomról és háborúról, hűségről és árulásról , barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.

A regény több százezer példányban fogyott printben,és sok millió letöltésben e-könyvben, a TV sorozatot pedig, melyet a Netflix is vetít, több milliárdszor töltötték már le a streaming oldalakról.