Új bejelentés – Alastair Reynolds: Kék emlékezetű Föld

A Delta Vision Kiadó bejelentése szerint november 11-én érkezik Alastair Reynolds Kék emlékezetű Föld című regénye, a Poszeidón gyermekei-trilógia nyitódarabja.


Delta Vision Kiadó
Fordította: Telegdi Tamás
Puhatáblás
680 oldal
ISBN: 9789633953112

A könyv adatlapja a Moly

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A Kék emlékezetű Föld annak a monumentális trilógiának az első kötete, amely az Akinya család több mint tízezer éves történetét követi nyomon a jövőben… a Naprendszeren túl, a csillagközi űrben, a galaktikus társadalom hajnalán.

Százötven év múlva, egy világban, ahol Afrika technológiai és gazdasági szempontból domináns szereplő, és ahol a bűnözés, a háborúzás, a betegségek és a szegénység a történelem ködébe vész, Geoffrey Akinya csupán egyetlen dolgot akar: hogy békén hagyják, és ő hadd folytassa az Amboseli-medencében élő elefántokkal kapcsolatos kutatását.

Geoffrey családjának, az Akinyák üzleti birodalmának azonban más tervei vannak vele. Eunice, a nagyanyja, az egykori felfedező és üzletasszony halála után kínos dologra derülfény a Holdon, Geoffrey-t pedig megbízzák – vagyis inkább megzsarolják –, hogy menjen fel és biztosítsa a családja makulátlan hírnevét. Arra azonban senki sem számít, ami rájuk vár.

Új bejelentés – Urbánszki László: Újvérűek

Még októberre ígéri a Metropolis Media Kiadó, vagyis a napokban érkezhet Urbánszki László A vége után regényciklusának második része, az Újvérűek. Az első rész már szerepel a 2019-es sci-fi jelöltlistánkon.


Metropolis Media Kiadó
Keménytáblás
ISBN: 9786155859717

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé vált, a napfény halálra perzsel és megvakít, az erdőket ellepik a karmosok, és észak fenevadja, a rozsomák az emberek mellett harcol. A szolnoki veteránok utódai uralkodni kívánnak a megújult világban. Engedelmes rabszolgák helyett azonban végsőkig harcoló túlélőket találnak. A technika és a kiképzés segíti az elitkatonákat, az embertelenül kemény világ az új-középkoriakat.
Csak az egyikük maradhat.

Új bejelentés – Duncan Shelley: Árnyékszingularitás

Duncan Shelley Árnyékszingularitás című regénye november közepén jelenik meg a Helikon Kiadóba olvadt Szenzár Kiadónál, és a jelek szerint egy sorozat, a Domínium első részét képezi. Tartalma alapján egyelőre még eldönthetetlen, megjelenéskor melyik jelöltlistára kerüljön fel, így a zsűri döntéséig a besorolásra váró művek között tartjuk számon.


Szenzár Könyvek – Helikon Kiadó
Puhatáblás
412 oldal
ISBN: 9789634792413

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

2050 – a világot gigacégek uralják, az állások többségét szoftverek és robotok töltik be. Magyarország lakossága 25 millió fő. Az ország a szociális katasztrófa szélén áll. Az ősi magyar törzsek rangrejtve tengetik életüket, visszahúzódva az utolsó természetvédelmi övezetekbe, bioélelmiszereket és kézműves termékeket előállítva egy zsugorodó piacon. Mágiájuk a természetből ered, melyet minden erdőirtás, minden beépítés egyre gyengébbé tesz.

Stephen Crew Barrows, a kelet-európai céges domínium ura, a térség kormányainak munkaadó gazdája miközben birodalma északi határainak bővítésén dolgozik, meg akarja szerezni Dévai Gyöngyvértől azt az új találmányt, ami radikálisan felgyorsítja a növények fejlődési ciklusát. Terve azonban nemcsak a Gyöngyvér vezette budapesti középvállalat, a DataGenForm érdekeibe, de a Tarján törzs komoly ellenállásába is ütközik. A harc elkerülhetetlenné válik: az ősi tudáson alapuló mágia csap össze a legfejlettebb technológia fegyverarzenáljával.

Duncan Shelley, a nagy sikerű Az elme gyilkosai trilógia szerzője ezúttal hazai keretek között mutatja be a posztmodern emberiséget irányító látható és láthatatlan hatalom összecsapását.

Új bejelentés – Pierce Brown: A sötétség kora

Pierce Brown Vörös lázadás sorozatának második és harmadik kötete 2015-ben és 2016-ban győzelmet arattak a Moly.hu közönségszavazásain, a negyedik kötet pedig a SFF Vektor zsűrijének 2018-as ajánlólistájára is felkerült. November 28-án az Agave Könyvek gondozásában érkezik az ötödik rész, A sötétség kora.
A kiadó tájékoztatása alapján elképzelhető, hogy terjedelmi okok miatt két kötetbe tördelve jelenik majd meg a regény.


Agave Könyvek
Fordította: Török Krisztina
Puhatáblás
kb. 900 oldal
ISBN: 9789634195108

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg

Egy ​évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban csak halál és pusztulás jár, ezért felvetődik a kérdés: ő még mindig ugyanaz az a hős, aki egykor letörte a láncait, vagy a helyét hamarosan át kell vennie valaki másnak?

Lysander au Lune, a Lune-ház száműzetésben lévő örököse visszatért a Magba. Eltökélt célja, hogy helyreállítsa a rendet, és ismét elhozza a békét az emberiségnek. Ehhez azonban előbb az irányítása alá kell vonnia – vagy legalább egyesítenie – a Mag hűtlen Arany családjait, majd szembe kell néznie Darrow-val a rettenetbe borult Merkúr ege alatt.

De a világ jövője nem csak az ő sorsukon múlik.

Virginia, a Köztársaság uralkodója egyesíteni próbálja a házakat, és felsorakoztatni őket Darrow mögé. Vajon képes-e megmenteni őt, miközben politikai bűnözők és gyilkosok közt kell neki is életben maradnia?

Lyria, az egykori Vörös menekült árulás vádjával néz szembe. Az egyetlen reménye, ha sikerül elmenekülnie a váratlan helyekről felbukkanó, új szövetségesekkel együtt.

Pax és Electra a Köztársaságra leselkedő egyik új fenyegetés áldozataiként fogságba kerültek. Nincs más választásuk, mint megbízni a tolvaj Ephraimben, aki a megmentőjükké válhat – és egyben számára is ez lehet az esély a megváltásra.

Ahogy a különböző szövetségek változnak, felbomlanak, majd újraformálódnak, és ahogy a hatalom egyre kiszámíthatatlanabbul tömörül, minden oldal nagy veszélynek van kitéve ebben az egyre véresebb galaktikus háborúban, aminek a végkimenetele könnyedén elhozhatja újra a sötétség korát.

Új bejelentés – Dmitry Glukhovsky: Poszt

A Helikon Kiadó adja ki november elején Dmitry Glukhovsky legújabb posztapokaliptikus regényét, a Posztot. A fülszöveg alapján a könyv egyrészt a Metró-trilógia világát tágítja ki, másrészt aktuálpolitikai kérdésekre is reflektál.


Helikon Kiadó
Fordította: M. Nagy Miklós
Keménytáblás
444 oldal
ISBN: 9789634793793

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

A ​nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A „Széthullás” után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza.

Mi lehet vajon a másik oldalon? – pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből.

Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?

Új bejelentés – James S. A. Corey: Tiamat dühe

Október második felében érkezik a Térség sorozat nyolcadik része, a Tiamat dühe, a Fumax gondozásában.


Fumax Kiadó
Fordította: Galamb Zoltán
Puhatáblás
500 oldal
ISBN: 9789634701149

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg:

Galaxis ​szerte ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak.

A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelenése előtt zajlott hajdani népirtás eszközeit, és fegyvereket keres az elképzelhetetlen határait súroló erők ellen. Az ilyen tudásnak azonban felfoghatatlan ára van.

A birodalom szívében Teresa Duarte arra készül, hogy átvegye édesapja isteni magasságokba törő terveinek terhét. A szociopata tudós, Paolo Cortazár és a fogolyként tartott James Holden csupán két veszélyforrás az intrikáktól nyüzsgő palotában, de Teresa a saját feje után megy, és olyan titkokat rejteget, amelyekről még apja, az uralkodó sem sejt semmit.

Az emberiség birodalmában szétszóródva pedig a Rocinante legénységének tagjai szerveznek bátor ellenállást Duarte autokrata rendszerével szemben. A régi világ emléke lassan elenyészik, és egyre biztosabbnak tűnik Laconia örökös, megtörhetetlen uralma – ezzel együtt pedig egy olyan háború lehetősége, amelyből az emberiség csakis vesztesként jöhet ki. Mert a világok között megbúvó rémség ellen a bátorság és a nagyravágyás semmire sem elég…

Új bejelentés – D. B. Jackson: Idődémon

A Főnix Astra gondozásában október végén megjelenik D. B. Jackson Szigetvölgy-ciklusának második része, az Idődémon.


Fülszöveg:

A tizenöt éves Tobias Doljan átlépett az időn a múltba, hogy megakadályozza egy háború kitörését. Ennek következtében nem csupán felnőtt testbe zárva találta magát, de a királya merényletnek esik áldozatul, és neki kell megvédelmeznie a még csecsemő hercegnőt, Sofyát. Átlépő és feszítő társával, Marával meg kell találniuk a módját, hogy visszatereljék a történelmet a helyes mederbe, amelyben a hercegnő nem árvul el, és a jövőjük is megmarad. Orvgyilkosokkal kell szembenézniük, akik hasonló képességekkel rendelkeznek, mint ők, és a tirribin démon, Droë is utánuk kutat. A démon az emberi szerelmet és Tobiast keresi, ám ez olyan szövetségekhez vezet, amelyek fenyegetést jelenthetnek Szigetvölgy egészére.

Új bejelentés – J. G. Ballard: Helló, Amerika!

Október második felében várható J. G. Ballard Helló, Amerika! c. disztópiája a Metropolis Media gondozásában.


Fülszöveg:

2114-ben ​egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra.

J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel.

Új bejelentés – Jenn Lyons: Királyok Veszte

Az Agave Könyvek november végén egy új írónőt mutat be: Jenn Lyons Királyok veszte című regénye november 26-án jelenik meg.


Agave Könyvek
Fordította: Sárpátki Ádám
Keménytáblás

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

Fülszöveg:

Nincs ​mit tenni, ha hív a végzet…

Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.

Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.

A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.

De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.

Új bejelentés – Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla

Tom Sweterlitsch tavaly megjelent regénye, a Letűnt világok felkerült az SFF Vektor zsűrijének 2018-as ajánlólistájára és első helyen végzett a közönségszavazáson. Idén, november első felében a szerző első regényét, az Angyalok poklát is megismerhetjük az Agave Kiadó jóvoltából.


Agave Kiadó
Fordította: Farkas Veronika
Keménytáblás
384 oldal
ISBN: 9789634196891

A könyv adatlapja a Molyon

A könyv adatlapja a Goodreads-en

A könyv a kiadó honlapján

Fülszöveg

A ​közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben lehet nézni bárhonnan.

Dominic Blaxton a pittsburghi katasztrófa egyik túlélője, a tragédia során azonban elvesztette a feleségét, aki születendő lányukkal volt terhes. Jelenleg biztosítási kárigényeket mér fel egy magáncégnek: gyilkossági ügyekhez köthető holttesteket keres az Archívumban, a város épületeinek, parkjainak és látványosságainak interaktív rekonstrukciójában, ahol a valaha élt lakosok szimulációi is megtalálhatók. Dominic a virtuális térben történő nyomozás mellett újra és újra átéli a feleségével közös utolsó emlékeit is, a veszteség folyamatos érzete pedig komoly alkohol- és drogfüggőségbe taszítja.

Ráadásul a legújabb ügye meglehetősen furcsa: egy olyan nő feltételezhető meggyilkolásával kapcsolatos, akinek valaki a jelek szerint az összes előfordulását ki akarja törölni az Archívumból. Dominic egyre eltökéltebben próbálja megfejteni a nő kilétét és azt, hogy mi történhetett vele. De miközben követi a nyomokat a virtuális világból a valóságba, ráébred, hogy az illúziók mélyén lappangó igazság nemcsak a józan eszét, hanem az ő és mások életét is veszélybe sodorhatja.

Tom Sweterlitsch, a Letűnt világokkal világhírűvé vált író első regénye posztmodern stílusával az újvonalas sci-fik egyik kiemelkedő darabja. Lenyűgöző világépítésével olyan nagyságokat idéz fel, mint Philip K. Dick és William Gibson, míg cselekményvezetésével napjaink legizgalmasabb thrillereivel tartja a tempót.