A 2024-es év könyveiből válogató ajánló a szokásosnál jóval később, 2026 elején jelent meg. Bővebb információ ebben a blogposztban.
A 2024-es év sajnos nem bővelkedett science fiction megjelenésekben: az előző évhez képest mintegy harmadával kevesebb, mindössze 24 könyv felelt meg a jelölés feltételeinek, és került fel a jelöltlistánkra. Hogy ez a műfaj általános válságának előszele-e, vagy az árkötöttségi törvény hatása, esetleg egyéb okok, netalántán ezek együttesének következménye, az még a jövő zenéje. Tegyük azonban félre a borút, és koncentráljunk a jó dolgokra: a műfaj “öreg rókái” mellett számos új névvel is megismerkedhettünk a tavalyi esztendőben. Nem egy közülük más műfajban már elismert szerzőnek számít, és a sci-fiben is megcsillogtatta tudását, de az újoncoknak sincs miért szégyenkeznie. A zsűri hat könyvet talált kiemelésre méltónak, következzék a 2024-es ajánlólista, elsőként a kedvencünkkel, az Év Könyvével:
Az Év Science Fiction könyve
Ray Nayler: Az óceán szeme
Agave Könyvek, fordította: Sepsi László
Nem a világ végétől félünk-hanem az általunk ismert világ végétől.
George Orwell óta tudjuk, hogy négy láb jó, két láb rossz, Adrian Tchaikovsky óta pedig azt is, hogy a lábak ideális száma nyolc. Ha Ray Nayler csak erre az egy motívumra építette volna fel a könyvét, a legtöbb veterán sci-fi rajongó már ennyitől is örömkönnyeket morzsolgatva csukta volna be a könyvet, de nem hiába nyerte el Az óceán szeme az Év Science Fiction könyve címet: mesél az ember és a környezet viszonyáról, az öntudat mibenlétéről és a magányosságról mind az egyén, mind a faj szintjén, arról, hogyan tesszük tönkre a bolygónkat, és hogy egymással sem bánunk jobban, mint az állatokkal.
Terjedelmi okokból a jelöltlistára ugyan nem kerülhetett, de bátran ajánljuk a szerző szintén 2024-ben megjelent kisregényét, A mamutrezervátumot is minden sci-fi szerető olvasónak.
Nyolc csáp jó, két láb rossz.
Úgy látszik, a sci-fiben most már tényleg mindent az öko témák uralnak. Ami egyáltalán nem meglepő, ez talán az emberiség jelenlegi egyik legnagyobb kihívása, és ezt már a saját bőrünkön is érezzük, lásd az idei nyarat.
Ray Nayler regényében az a legjobb, hogy van esze és szíve is. Nagyon érdekes, amit megtudunk a polipokról, az emberi és állati elmék működéséről. De nem válik rideg hard sci-fivé, van lelke is, ugyanúgy szól az elmagányosodásról, a meg nem értettségről és a közönyről is.
Az ajánló további könyvei
Mit ajánlunk még az Év Könyve mellett?
Az itt következőkben bemutatjuk azokat a 2024-ben magyarul megjelent sci-fi regényeket, amiket a zsűri szintén kiemelkedőnek talált, és ezért szívesen ajánlja a fantasztikus irodalom kezdő felfedezőinek és régi rajongóinak egyaránt. (A könyveket a szerzők vezetékneve szerint rendeztük sorba.)
Nana Kwame Adjei-Brenyah: Chain-Gang All-Stars
Metropolis Media, fordította: Sándor Gábor
Mindannyian emberek voltak, mégis más elképzeléseik voltak arról, mit is jelent az emberség.
A Chain‑Gang All‑Stars egy kegyetlen, de rendkívül ironikus disztópia, amely a televíziós erőszakot és a magántulajdonú börtönipart brutális szórakoztatássá silányítja. A váltott szemszöggel operáló szerkezet disszonáns, de hatásos – ahogyan a brutalitás és a lábjegyzetes társadalomkritika együttesen rendre kiütik az olvasót.
A harci jelenetek olyanok, mintha egy anime csúcspontja villanna fel – ott van a lüktető pulzus, az izommozdulatok precizitása és a morális teher, amitől nem csupán szórakoztató, hanem kényelmetlen érzést is kelt az emberben. A romantikus aláfestés nem felesleges adalék, hanem a történet fontos eleme – Loretta és Staxxx kapcsolatának alakulása adja a mű emberi oldalát.
Ajánlott olvasmány mindazoknak, akik szeretik a vérrel átitatott társadalomkritikát, a morális kérdéseket, és azt az éles kombinációt, amikor az erőszak nem szimpla brutalitás, hanem tükör is – a való világ kegyetlenségéről.
Egy érdekes disztópát olvashattam, amely bár érezhetően inspirálódott más művekből (Squid Game, Éhezők viadala, sőt még a gyerekkoromból ismerős Menekülő ember című film koncepciója is felsejlett benne), de a szerző képes volt a saját ötletei és azok részletes kidolgozottsága, átgondoltsága által valami újat is teremteni.
Azt már a fülszöveg is sejteti, hogy a könyv tele van brutális, gyilkolós jelenetekkel, amelyek egyébként tőlem távol állnak, nem is ezért szerettem volna olvasni. Sokkal inkább az érdekelt, hogy az egész elgondolás által megpiszkált morális kérdésekkel, hogy sikerül dűlőre jutnia az írónak. És ebből a szempontból nagyon elégedett vagyok. Nem foglalt állást, viszont a létező összes lehetséges nézőpontot bemutatta a szereplői szemszögén keresztül.
Pierce Brown: Fényhozó
Agave Könyvek, fordította: Török Krisztina
Szeretlek benneteket. Jövök haza. Van hadseregem. És van egy ármádiám. Győzni fogunk. Eóért, Ragnarért, Fitchnerért és Cassiusért. Mindannyiukért.
A Fényhozó az eredetileg trilógiának készült, majd kibővített Vörös lázadás-sorozat immáron hatodik része. Hosszú sorozatok esetén könnyen abba a csapdába eshetnek az írók, hogy töltelék részek készülnek, ellaposodik a sorozat, esetleg a mindig nagyobb, mindig ütősebb fordulat kergetése teszi élvezhetetlenné, unalmassá vagy kiszámíthatóvá a történetet, Pierce Brown azonban az előző részben elkövetett botlás után visszatalált önmagához. Mintha újra az eredeti trilógiát olvasnánk, olyan szinten pörög a cselekmény, nem válik unalmassá és az örömök és tragédiák is ütnek. Ahogy egy bölcs ember mondta egyszer, a tábla készen áll, a bábuk mozognak, felsorakozott mindenki a fináléra, ami bizonyosan epikus lesz ezek után. Csak győzzük kivárni!
Pierce írásmódján is azt éreztem, hogy sokkal megfontoltabb és nyugodtabb lett az előző részhez képest, nem kapkodott annyit és sokkal jobban átgondolta a cselekményt. Persze A sötétség korában elkövetett bakikat nem lehetett észrevétlenül kijavítani: sok, az előző részben elkezdett történetszál itt érezhetően vakvágányra futott, van olyan, amiről igyekezett gyorsan meg is feledkezni és két mondatban letudni és van olyan is, amit tisztességgel, bár kicsit nyögvenyelősen lezárt.
M. R. Carey: A végtelenség kapuja
Fumax, fordította: Habony Gábor
Csodálatos tudományos áttörése óriási dolog volt a saját idővonalán, de más Földeken a dimenziók közti határ áttörése hétköznapi ténynek számított már több évszázada.
M. R. Carey duológiájának első része könnyen egy lehetett volna a sok, hasonló tematikát korábban feldolgozó sci-fihez, mégis van valami az írói stílusban, az ötletek vegyítésében és a történet szövésében, ami kellően egyedivé varázsolta A végtelenség kapuját. A párhuzamos világok közötti ide-oda lépkedésben felfedezhetjük Terry Pratchett és Stephen Baxter közös Hosszú Föld-sorozatát, a furcsa intelligens létformákban Adrian Tchaikovskyt, és még hosszan sorolhatnánk Carey ihletőit, de zárjuk le annyival a felsorolást, hogy minden sci-fi olvasó megtalálhatja benne a neki tetsző dolgot, és élvezheti a könyvet. Hibájaként talán csak az róható fel, hogy nem egyszerre jelent meg a második résszel, amely egyébként a 2025-ös Könyvhéten debütált.
Ez a regény rendkívül sokrétű. A Pándomínium sorozat nyitányaként kalauzol bennünket a bonyodalmakhoz vezető úton, és bár többek számára sokkal hosszabb a felvezetés, mint ildomos lenne, számomra éppen ezek a fejezetek voltak azok, amelyek teljesen behúztak, és végre megadták azt a lelkesedést, amit már hosszú idő óta nem éreztem. Megkapjuk a kiinduló helyzetet, egyik főszereplőnk ráeszmélését a multiverzum csodálatos mivoltára, és miközben ez a kapu egyre csak szélesedik és szélesedik, megjelenik a másik oldal is, akinek érdeke, hogy ez a szélesre tárt ajtó a felügyeletük alá helyeződjön, és inkább becsukva maradjon. A cselekmény viszont innentől szabadul el és válik csak igazán szerteágazóvá, és nem lesz olyan élőlény, vagy gép, amely vissza tudja dugni annak a bizonyos palacknak a dugóját.
Viktor Pelevin: Transzhumanizmus Rt.
Helikon, fordította: Iván Ildikó
… a múlt értelmezése gyorsabban változik, mint a női divat, és legalább annyira megkerülhetetlen.
A Transzhumanizmus Rt. egy látszólag utópisztikus világ tükre: amikor az ember halhatatlan, gondtalannak tűnő üvegélete mögött ott rejtőzik a totális kontroll, a szabadság illúziója, mégis a legnagyobb kérdés megmarad: milyen árat fizetünk érte?
Pelevin könyve egyszerre szórakoztat és feszít, fenntartja a lassú olvasás élményét, miközben mély értelemrétegeket hint el apró történetekkel. Kifinomult sci-fi-szatíra, amely nem hagy cserben, sőt: közben rávilágít a mi világunk mai függéseire is.
Ajánlott mindazoknak, akik örökkévalóságot akarnak, de közben nem akarják elveszíteni az emberi mivoltukat – és merik vállalni, hogy mire jutnak egy kis valósággal.
No végre, egy Pelevin, amiben nem sikerült az érdekes alapötletet és a zseniális sziporkákat a túlírtság élvezhetetlen unalmába taszítani. (Vagy legalábbis csak itt-ott, átmenetileg.)
Adrian Tchaikovsky: A nemtér urai
Fumax, fordította: Habony Gábor
Szinte teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ha bármilyen könyv is megjelenik egy évben Adrian Tchaikovskytól, legyen az fantasy vagy sci-fi, garantált a helye az éves ajánlóban. Nincs ez másképp idén sem, ezúttal A Végső Architektúra-trilógia lezárása képviseli a szerzőt a sci-fi ajánlóban. Harmadik részként nehéz dolga van: jobban kell teljesítenie, mint a megelőzőeknek, választ kell adnia az olvasók legtöbb kérdésére, és nem szabad túl sok mindent nyitva hagynia, hogy ne maradjon hiányérzet utána. Teljesíteni tudja-e ezeket az elvárásokat A nemtér urai? Nos, úgy véljük, igen, megérdemelte a helyét. Kellően adagolja az emlékeztetőket, ha valaki netalántán túl régen olvasta volna az első két részt, a cselekmény teljes fordulatszámon pörög és halad a végkifejlet felé, és bármennyire is érthetetlennek tűnik néha a történet, végül összeáll a kép, és minden főbb szereplő sorsával elégedettek lehetünk. Sőt, egyikük esetében egy igencsak meglepő, de végső soron logikus fordulat dolgoztatja meg a rekeszizmokat.
Az emberi civilizáció végső pusztulását többen többféleképpen próbálják megakadályozni, és ahogy e felek összecsapnak, mindegyiket egy kicsivel jobban megismerjük. Érthetőbbek lesznek a klónokból álló Parthenon motivációi, de a konzervatív (és jobbára szitokszavakkal körülírható jellemű) magdai nemesség céljai is egy árnyalattal világosabbá válnak. Ráadásul a Hegemónia szupercivilizációjának urairól, sőt, a nemtér lakóiról is kiderül egy és más.
Ami pedig legalább ennyire fontos: a főhősök szedett-vedett csapata is értelmet nyer. Itt már nem egyszerű senkik, akik teljesen véletlenül vannak jókor jó helyen, hanem olyan valakik, akiket épp furcsaságuk tesz kiválóan alkalmassá szerepük betöltésére.
Ez volt tehát a 2024-es science fiction ajánlólista. Reméljük, hogy ez a válogatás sokaknak segít eligazodni a legfrissebb megjelenések között a zsánerirodalmi könyvpiac kavalkádjában. A 2024-es év legjobb fantasy könyveiről itt írtunk.
Jó olvasást, maradandó élményeket kívánunk a fantasztikumban kalandozóknak!
SFF Vektor 